
A szépségre is nagy hangsúlyt fektet, szépségszalonjai sikeresen működnek, a testmozgás és az étrend szerves része a kezeléseknek. A Story tévén életmód témakörben két éve saját műsort vezetett, majd 2009-ben a TV2-ben reggeli tornát láthattunk életmódi tanácsokkal tőle minden nap. 2002 óta részt vállal Norbi országos nyílt óra programjában is. Vakoknak is tart aerobik órákat. 2008-ban Rubint Réka lett az év személyi edzője női kategóriában. 2009-től ismét minden hétfőn és csütörtökön személyi edzést tart a III. kerületi Csiki-Bege Club Fitness-ben.
2010-ben márciusban elindította az Update road show országjáró tornamozgalmat. Ez egy 78 állomásból álló gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket egyaránt átmozgató program, ahol update péksütemény-kóstolót is tartanak, valamint előadásokat hallgathatnak az érdeklődők az egészséges életmódról, táplálkozásról, mozgásról. Réka egy igazi női terminátor!
Hitvallása: "Két kisgyermek édesanyjaként azt vallom, hogy a tudatos, kitartó munkának egy idő után meg lesz az eredménye. Hinni kell önmagunkban, merni kell "nagyot" álmodni, és megvalósítani azokat."
Én most 15 éves vagyok és van egy kis súlyfeleslegem,de fő bajom az, hogy löttyedt a belső combom és a fenekem, vmint ha leülök hurkácskák képződnek a hasamon (főleg alhas) Kb 1 hete kezdtem a 2009-es DVD-re tornázni. Az jó minden másnap végzem a hasra való gyakorlatokat, a többi napon pedig a popsit vagy a 40percesből valamennyit? Ha igy folytatom kb. mikor látható eredmény?
Üdv Viki :)