Az új kutatás egy missouri egyetemista felfedezését ültette át nagyobb mintavételbe, és kiderült, hogy a huszonéves diákokra jellemző trend megállja a helyét más korosztály párkapcsolatai vonatkozásában is.

Az új kutatás egy missouri egyetemista felfedezését ültette át nagyobb mintavételbe, és kiderült, hogy a huszonéves diákokra jellemző trend megállja a helyét más korosztály párkapcsolatai vonatkozásában is.
Ebben az életformában az a vonzó, hogy a pár mindkét tagja megőrizheti a
függetlenségét, és nem kell olyan elkötelezettséget vállalnia, ami az együttéléssel járna. Az együtt élőknek olyan gondokkal kell megküzdeniük, mint például a lakás fenntartása, a közös használati tárgyak, ami automatikusan összeköti őket, akkor is, ha szakítani akarnak.

A húszas éveikben járó fiatalok életük egy átmeneti, labilis szakaszában járnak, amikor nem akarják lekötni magukat sehova.
Néhány résztvevő egyáltalán nem vágyik sem
együttélésre, sem házasságra, de a címben említett „ágyrajáró” kapcsolatban élnek. „Ez egy meglehetősen kényelmes középút a randevúzgatás és a formálisabb kapcsolatformák közt félúton, amikor az emberek a hagyományos együtt lakós formák helyett a saját útjukat járják a szerelmi kapcsolaton belül, és nem alkalmazkodnak a társadalmi normákhoz. Az „ágyrajárás”, mely zömében a fiatalokat érinti, egyedi választ ad arra, hogyan is rendezik el a fiatal felnőttek a párkapcsolataikat.” – mondja a kutatás vezetője, aki a jövőben kiterjeszti kutatását a nem házas szülőkre is, hiszen gyanúja szerint minden korcsoport élvezi a kötelezettségektől mentes kapcsolatokat.