2013. 08. 06. - 11:21

Gáspár Győző ismét feleségül vette Beát

Gáspár Győző ismét feleségül vette Beát
Magyarországon még nem volt rá példa, hogy egy férfi többször is elvegye ugyanazt a nőt. Gáspár Győző és Bea az elsők, akik már hatodszor házasodtak meg.

Gáspár Bea és Győző újra egybekeltek ( Videó Forrása: www.youtube.com )

A legutolsó alkalommal a huszadik házassági évfordulójukat ünnepelték meg azzal, hogy ismét egybekeltek. Az első fogadalmaukat Isten előtt 1993-ban tették meg. "Most hatodszor vettem el Beát, Magyarországon ilyet még senki nem csinált. Büszke vagyok arra, hogy míg más közszereplők nem tartanak ki a párjuk mellett, addig mi már húsz éve ugyanaz az ember mellett fekszünk és kelünk mindennap" - mesélte az egyik napilapnak Győző.

Bea és Győző újra kimondták az igent

Bea és Győző 20. évfordulójukat ünneplik

"A sziráki kastélyban mondtuk ki ismét a boldogító igent, azt a Swarovski-kristályos karikagyűrűt szenteltettük fel újra, amit még annak idején először adtam Beának. Ezúttal nem volt nagy felhajtás, nem erről szólt, négyen voltunk összesen a két gyerekkori barátunkkal meg persze Virág is ott volt velünk. Almássy Éva divattervező álmodta meg a külsőségeket" - mesélte Győzike a napilapnak. Azt mondja a showman, hogy ők igazán tudják mi a boldog és hosszú házasság titka. Nagyon sok volt köztük is a veszekedés, de mindig kiáltak egymás mellett. "Szeretem Beát, és úgy szeretnék meghalni, hogy együtt vagyunk" - nyilatkozta Győző.

 

Nográd megyében keltek egybe

Húsz év után 2013-ban hatodik alkalommal házasodtak össze

Győzike Beát előszőr a 1993-ban vette feleségül a nógrádi megyeszékhelyen, hat évvel később Jordániában fogadtak egymásnak örök hűséget. A 10. házzasági évfordulójukat Kubában ünnepelték ott kötötték újra össze az életüket egy esküvő keretében. Pár év elteltével Siófokon is kimondták a boldogító igent és most vissza a kezdetekhez a sziráki kastélyhoz, Nógrád megyébe.

 

N.N.

 

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.