Miért buknak a pasik a nehezen megszerezhető nőkre?

Itt kezdődik a gond: ez nem is igaz. Vagyis nem teljesen. Rengeteg férfi küzd önértékelési gondokkal, bizonytalanságokkal, és a legkevésbé az hiányzik neki, hogy egy nő, akit nagyon kedvel, kikosarazza. Könyörgöm, a legtöbb pasi még ahhoz is nehezen szedi össze a bátorságát, hogy randira hívjon valakit. Ha egy ilyen fickóra nem mosolyogsz kedvesen és megnyugtatóan, ha nem látja az egyértelmű jeleket, hogy ő is tetszik neked, biztos, hogy egy „hát, még nem tudom” után nem fog újra próbálkozni.
Ám ott vannak a magabiztos (vagy annak tűnő) férfiak. A nagypályások. Azok, akik pontosan tudják, hogy a csinos pofijukkal és a lehengerlő szövegükkel bárkit ki tudnak dumálni a bugyijukból. Ők ebből a szempontból igazi alfa-hímek: nekik szükségük van a vadászat izgalmára.

Ha egy ilyen fickóra vetettél szemet, akkor bizony adni kell a magabiztos nőt. Ez pedig csak úgy megy, ha flörtölsz vele, majd visszahúzódsz; ha nem kínálod magad tálcán, hanem megmutatod: nem ő az egyetlen dolog az életben, ami fontos neked. Egy nagypályás sosem akar könnyen megszerezhető zsákmányt. Az egója attól hízik, hogy erőfeszítéseket kell tennie az ügy érdekében, és a végén az erőfeszítéseit siker koronázza.
Játszma vagy szerelem?
A kérdés csak az, mi jön a „zsákmány” elejtése után. Tudniillik, ha valakinek a célja maga a vadászat, az öröm és siker érzete ki is merül annak megszerzésében. Számtalan példa igazolja, hogy ezen a ponton túl fogalmuk sincs, mit kezdjenek az adott nővel, és hosszú távon csak akkor tudnak működni ezek a kapcsolatok, ha menet közben valóban megszeretik azt, akit addig csak ideális zsákmányként tartottak számon.
Forrás: www.kiskegyed.hu


Memo