A holnapi Sztárok a jégen párbaj igazi tétje: Rubint Réka becsülete - Sztárinterjú
Sztárinterjú - Réka az elmúlt héten mikor kimondták a nevét a döntő kűrök után, már az első pillanatban beletörődött kiesésébe.
A sajtó mégis úgy állította be a közönségnek, mintha a Norbi harcolta volna ki az újabb szereplést.
"Nem akarok mindenáron továbbjutni. Mivel a nézők és a TV2 azt kérte, hogy a párbajozzak, sportszerűségből és becsületből megteszem. Hiszen ez egy verseny, ugyanis egy zsűri pontozza. Tudomásom szerint eddig sehol nem rendeztek olyan versenyt, ahol, ha egy résztvevő nem jelenik meg, tovább folytathatja a megmérettetést” - magyarázta Réka, akinek két nap alatt kettő teljes kűrt megtanulnia, vagyis lehetetlent teljesít.
- „Senki másnak nem akarok megfelelni, csak a családomnak és azoknak az embereknek, akik követnek, elismernek és hisznek bennem. Nem indulok neki nagy reményekkel a párbajnak, hiszen egy hete úgy döntött a nézők többsége, hogy essünk ki. De ezzel semmi baj nincs, hiszen végre újra a családommal lehettem. Amennyit adott a korcsolya, annyit el is vett az életemből! Tiszta szívből kívánom Katáéknak, hogy ők jussanak tovább!"
További bulvár hírek: a
nice.mconet.biz portálon
Szólj hozzá a hazai sztárok fórumán: A holnapi Sztárok a jégen párbaj igazi tétje: Rubint Réka becsülete - Sztárinterjú