Fásy Ádám kiérdemelte az elismerést

Múlt hét pénteken végre megszületett a Hal a tortán című főző-valóságshow eredménye, amit százezrek izgultak végig a tévé képernyője előtt esténként. A versenyt Fásy Ádám nyerte 19 ponttal. Csak gratulálni lehet Fásy Ádámnak a szép eredményhez, és ahhoz, hogy igazán szép példáját mutatta a híres magyar vendégszeretetnek!

-Először is engedje meg, hogy gratuláljak. Fantasztikus verseny volt, amit megérdemelten nyert meg. Mi volt a nyeremény?


- Egyelőre annyit tudok mondani, hogy visszahívtak, ugyanis a győztesek újra szerepelni fognak a Hal a tortán műsorában. A győzelemnek a presztízs szempontjából van jelentősége számomra. Ez egyfajta erkölcsi győzelem: annál nincs szebb számomra, amikor az emberek dicsérnek és gratulálnak az utcán. Külön öröm, hogy a kislányomat is dicsérték. Számomra egyébként nagy meglepetés, hogy ennyi ember nézte a műsort.

 

Fásy Ádám

Sokan dicsérik Fásy Ádám kislányát, Zsülikét

Hal a tortán - TV2 - Albert Györgyi - Fásy Ádám - Torgyán József - Rába Tímea - Hajdú Péter - Zeneexpressz - Sztárok főzőműsor

 

- Hogyan fogadta a többi versenytárs a döntést?


A versenytársak is örültek. Már a döntés előtt is mondták a héten, hogy nálam érezték legjobban magukat, magas színvonalú ételekkel fogadtam őket. Az emberek - akik megállítanak az utcán - szerint is korrektek voltak a társaim

 

Fásy Ádám

Versenytársai is gratuláltak Fásy Ádámnak győzelméhez

Hal a tortán - TV2 - Albert Györgyi - Fásy Ádám - Torgyán József - Rába Tímea - Hajdú Péter - Zeneexpressz - Sztárok főzőműsor

 

- Kik gratuláltak a TV2-ből?


Az egész stáb gratulált. Jó embereknek tartom őket, akik jó műsort készítenek. Egész héten át kellemes hangulatban telt a forgatás, jó viszonyt sikerült kialakítanunk egymással.

 

Hal a tortán

Izgalmakban bővelkedő hét volt

Hal a tortán - TV2 - Albert Györgyi - Fásy Ádám - Torgyán József - Rába Tímea - Hajdú Péter - Zeneexpressz - Sztárok főzőműsor

 

- Láthatjuk a TV2-n a jövőben?


- Nem tudom. A Hal a tortán engem is érintő részeit mostanában szervezik. Nekem jelenleg megvan a saját műsorom, azzal foglalkozom. Azt nagy dolognak tartom, hogy másik csatornán vehettem részt - ezt szép gesztusnak tartom a TV2-től.

 

Fásy Ádám

Folytatás következik?

Hal a tortán - TV2 - Albert Györgyi - Fásy Ádám - Torgyán József - Rába Tímea - Hajdú Péter - Zeneexpressz - Sztárok főzőműsor

 

- A Zeneexpresszen kívül láthatjuk máshol az ATV műsorán?


- Nem. Én évek óta csak a Zeneexpressz című műsorban szerepelek, amely Magyarország egyedüli zenés műsora abból a szempontból, hogy 8 éve töretlenül ugyanazzal a szisztémával működik - örömömre nagy sikerrel.

 

Még több hír Fásy Ádámról: www.zeneexpressz.hu

 

Nice Online - Nice.hu

 

Szólj hozzá a fórumon!

 


Szóljon hozzá!

Kapcsolódó cikkek:
Információ:

www.web-top.biz