www.nice.hu
Ne félj! Majd én megijesztelek! - Sztárinterjúk
Van új a nap alatt. John Cure az idei karácsonyi könyvkínálat egyik legnyomasztóbb regényével debütált. A 29 éves író horrorisztikus elemekkel átszőtt misztikus- pszichothrillereket ír, kellemes borzongást okozva ezzel olvasóinak. A Hontalan lelkek című könyv méltán kapott helyet a boltok polcain Stephen King és Dean R. Koontz művei mellett.
Fiatal íróbarátom nevében benne van mindaz a játék és remény, amit a thriller és horror a léleknek adhat. Ő John Cure—„cure” jelentése magyarul: kúra, orvoslás, gyógyítás, sok más mellett. És erre még a karácsony is itt van. Tehát itt az ideje egy könyvnek is, ami nemcsak ajándék lehet a fa alatt, hanem jó szórakozás a megajándékozottnak. Persze, ha az ajándékozó belelapoz majd ebbe a könyvbe, biztos, hogy magának veszi meg először, vagy inkább használtan adja tovább, majd karácsony után négy nappal.
És ezért már érdemes elbeszélgetni az íróval.
A szivar jótékony füstje körbe leng minket, igazán idilli a hangulat, whisky lögybölődik a pohárban, igényes, jó fajta: tiszta forrásból építkezünk. A szertartásos kortyok után nincs félrebeszélés.
Kezdjük az elején. Nagyon kegyetlen vagy az áldozatokhoz. Szükség van erre?
Egyáltalán nem vagyok velük kegyetlen. Én csak megalkotom a karaktereket, keresek nekik egy helyzetet, ahol súlyos problémákkal találják magukat szembe. De nem irányítom őket, hagyom, hogy a saját életüket éljék. Természetesen vannak szereplőim akik ebben a helyzetben a személyiségük sötétebb oldalával szembesülnek, így bizonyos esetekben indulatosabban reagálnak. Van akinek összetettebb a személyisége és elszántabb, érzelemmentes, szélsőségesen brutális. Tehát nem én vagy kegyetlen, csak megpróbálom hagyni, hogy a szereplőim életszerűen cselekedjenek. Talán furcsán hangzik, de a jelenleg készülő könyvemnek volt olyan pontja, ahol már annyira kegyetlennek és embertelennek éreztem, hogy engem is sokkolt és hetekig nem voltam képes folytatni a munkát. A regényben a sorozatgyilkos személyiségéről, csak naplója segítségével tudunk majd pontos képet alkotni. A sorozatgyilkos bőrébe bújva, naplója írása közben, olyan részekhez értem, ami embertelensége miatt engem is megállított egy kicsit, de az fel sem merült bennem, hogy ne írjam le, vagy árnyaltabb képet próbáljak alkotni. Egyszerűen, hagynom kellett, hogy a karakter éljen. Élje a saját életét, bármilyen meghökkentő is legyen az. Természetesen ezek fikciók, de csak akkor tudnak velem együtt az olvasóim is azonosulni a szereplőkkel, ha mindez egy életszerű környezetben van elhelyezve. Nekem az a dolgom, hogy elmeséljek egy történetet. Igyekszem ezt a legélvezhetőbben megtenni.
Honnan ismered a szereplőidet? Körülötted élnek vagy benned? Hova mennek, miután befejezted az írást?
A karakterek mindig a környezetemben élő emberekről mintázom. Egy írónak nyitott szemmel kell járnia, figyelni és ismernie kell az embereket. De belőlem is van minden általam megformált karakterben valami. Szükséges, hogy a szereplőim bennem éljenek. Amíg róluk írok, szinte velük együtt lélegzem. Ahogy befejezem az írást, kicsit eltávolodok tőlük, hiszen már egy másik történeten kezdek dolgozni, de a könyv szereplői saját útjukat kezdik járni, hiszen hosszú útra indulnak, hogy megismertessék magukat az olvasókkal. Attól a ponttól én már semmit nem tehetek értük, el kell engedjem a kezüket és izgatottan figyelem, hogy milyen érzéseket váltanak ki az olvasóból. Reménykedem, hogy mindent a megfelelő mértékben adagoltam a személyiségükbe, és mindenki azonosulni tud velük, izgul értük, és érdeklődve figyeli az életüknek azt a kis részét, ahová bepillantást nyernek. De vannak szereplőim, akik továbbra is foglalkoztatnak, akiknek az életük tartogat még meglepetéseket. Ezért is terveztem a Hontalan lelkeket trilógiának.
A trilógia utolsó könyve lesz a legvégső története ennek a kisvárosnak?
Ezt nem tudom. Ez nem csak rajtam múlik, hanem az olvasókon is. Én nagyon megkedveltem a szereplőket. A trilógia második könyve 2008-ban fog megjelenni, tehát a következő könyveim egyelőre nem a Hontalan lelkek trilógia folyatatása lesz. Nagyon sok történetem van, amit szeretnék még elmesélni, továbbá ez nem egy nagy történet szétdarabolása, hanem egy lezárt, befejezett ciklus. Véleményem szerint elég is lesz egy aprócska kisvárosnak és lakóinak három eseménysorra való borzalom.
Miért nem lehetett volna ezt a történetet Magyarországon játszatni?
Az emberek szeretik ha tőlük távol történnek a szörnyűségek. És ne felejtsük el, hogy a pszichothriller egy kimondottan amerikai műfaj. Így hát számomra az első perctől természetes volt, hogy a kitalált kisváros, ami ugyan valós földrajzi környezetbe van helyezve amerikai legyen. A karakterek megformálásához, mint az írók nagy része a környezetemből merítek. Egyébként sajnos jelenleg is van olyan szerző hazánkban, akit bepereltek a településén élő emberek, mert magukra ismertek a könyvében. Ezeket a köröket inkább megspórolnám magamnak. Nyugodtan mondhatom: a történeteimben egy kitalált város kitalált szereplői vannak, így minden hasonlóság valós személyekkel csak a véletlen műve. De mondok még egy fontos dolgot, ha egy történetemet a későbbiekben külföldön fogom majd publikálni, akkor az feltétlenül hazánkban fog játszódni, hiszen abban az esetben az lehet kuriózum egy külföldi olvasónak.
Mi van meg előbb: az első mondat vagy az utolsó?
Az első mondatot szinte attól a pillanattól ismerem, hogy a történet alaphelyzete világossá válik előttem. A Hontalan lelkek első mondatát napokig ízlelgettem, és tudtam, hogy hatásos indítás, ami szinte berántja magával az olvasót a történetbe. Szerintem nem is egy szokványos elő mondat.
Hol kezdődik a rettegés?
Ezt nem lehet pontosan behatárolni, mert minden embernek más a tűrőképessége a külső ingerekre, és másként élik meg a lelki nyomást. Tehát mindenkinek máshol jön el az a pont, ahol a félelem rettegéssé erősödik. Természetesen az én feladatom a történet mesélése közben, hogy mindenkinél megpróbáljam ezt a félelem érzetet fokozni és feszíteni. Úgy tűnik eleget teszek ennek a feladatomnak, mert folyamatosan kapom több helyről a visszajelzéseket, hogy két, vagy három napig nem tudtak aludni, esetleg nem mertek éjszaka a konyhába menni a könyvem elolvasása után. A feleségem például- aki a kézirataim először láthatja és gyakorlatilag első számú olvasóm-, több héten keresztül is képes szorongani a történeteim megismerése után. Sajnálom ilyenkor, de azért titkon Gonosz Manó módjára vigyorgok magamban, hiszen elértem a célomat.
Te nem félsz? Mi az a három dolog, amitől rettegsz? Miért?
Előfordul, hogy a könyvem írása közben is bizsereg a gerincem. De egyetlen dolgot sem tudok mondani, amitől rettegnék. Nem szoktam rettegni, viszont nagyon félek, szinte irtózom a madaraktól. Gyerekkorom óta madár fóbiám van. De meg kellett tanulnom együtt élni és minden nap szembe nézni ezzel a félelmemmel.
Ki a példakép? Mi bennetek a közös?
Az édesapám. Nagyon sokat tanultam a szüleimtől és a mai napig ellátnak hasznos tanácsokkal. Az írásban nem igazán van egy „Nagy Példakép”. Sokat és sok fajta könyvet olvasok. Ezeknek az íróknak a könyvei természetesen hatással vannak mindig az én munkámra is. Most például Truman Capote-ot olvasok, de a műfaj egyértelműen Stephen King történeteinek köszönhetően talált rám. Valamikor középiskolában kaptam kölcsön a Ragyogás című könyvet. Azóta sem olvastam ahhoz mérhető alkotást ebben a műfajban. Nem tudom, hogy mi bennünk a közös, de az írás és a könyvek szeretet minden bizonnyal. Valamint a misztikus, lélektani témák utáni vonzódás. Ja, és mindketten szemüvegesek vagyunk. De szerintem minden azonos műfajban alkotó írónak sok közös vonása van, hiszen valahol egy vérből vannak.
Ha nem ijesztgetnél, milyen könyvet írnál?
Nem tudom. Nagyon sok téma érdekel, tehát bármi elképzelhető lenne. De bármilyen műfajban is találnék témát, nagyon fontos, hogy csak olyan könyvet írnék, amit olvasóként is szívesen a kezembe vennék. De most is vannak olyan történeteim, amiket feltétlenül meg fogok írni, mert régóta foglalkoztatnak. Ezekben nincs szükség hátborzongató adalékokra, mert önmagában már az alaphelyzet is nyomasztó és nagyon megrázó, sokakat fel fog zaklatni. Az egyik ilyen könyvemen már tavasszal elkezdek dolgozni. Ennél többet viszont még nem árulhatok el róla…
Tucki
Bővebb infó: www.johncure.com
A hír támogatója: www.fight.hu - A FIGHT MEDIA: K-1, MMA, Pride, UFC, Shooto, Thai-box, Kick-box, Vale Tudo, Karate... Minden, ami Küzdősport...
Ne félj! Majd én megijesztelek! - Szóljon hozzá! - Sztárinterjú
További sztár híreink a Nice oldalán!: www.nice.hu
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet Hungary: www.mconet.hu
Fiatal íróbarátom nevében benne van mindaz a játék és remény, amit a thriller és horror a léleknek adhat. Ő John Cure—„cure” jelentése magyarul: kúra, orvoslás, gyógyítás, sok más mellett. És erre még a karácsony is itt van. Tehát itt az ideje egy könyvnek is, ami nemcsak ajándék lehet a fa alatt, hanem jó szórakozás a megajándékozottnak. Persze, ha az ajándékozó belelapoz majd ebbe a könyvbe, biztos, hogy magának veszi meg először, vagy inkább használtan adja tovább, majd karácsony után négy nappal.
És ezért már érdemes elbeszélgetni az íróval.
A szivar jótékony füstje körbe leng minket, igazán idilli a hangulat, whisky lögybölődik a pohárban, igényes, jó fajta: tiszta forrásból építkezünk. A szertartásos kortyok után nincs félrebeszélés.
Kezdjük az elején. Nagyon kegyetlen vagy az áldozatokhoz. Szükség van erre?
Egyáltalán nem vagyok velük kegyetlen. Én csak megalkotom a karaktereket, keresek nekik egy helyzetet, ahol súlyos problémákkal találják magukat szembe. De nem irányítom őket, hagyom, hogy a saját életüket éljék. Természetesen vannak szereplőim akik ebben a helyzetben a személyiségük sötétebb oldalával szembesülnek, így bizonyos esetekben indulatosabban reagálnak. Van akinek összetettebb a személyisége és elszántabb, érzelemmentes, szélsőségesen brutális. Tehát nem én vagy kegyetlen, csak megpróbálom hagyni, hogy a szereplőim életszerűen cselekedjenek. Talán furcsán hangzik, de a jelenleg készülő könyvemnek volt olyan pontja, ahol már annyira kegyetlennek és embertelennek éreztem, hogy engem is sokkolt és hetekig nem voltam képes folytatni a munkát. A regényben a sorozatgyilkos személyiségéről, csak naplója segítségével tudunk majd pontos képet alkotni. A sorozatgyilkos bőrébe bújva, naplója írása közben, olyan részekhez értem, ami embertelensége miatt engem is megállított egy kicsit, de az fel sem merült bennem, hogy ne írjam le, vagy árnyaltabb képet próbáljak alkotni. Egyszerűen, hagynom kellett, hogy a karakter éljen. Élje a saját életét, bármilyen meghökkentő is legyen az. Természetesen ezek fikciók, de csak akkor tudnak velem együtt az olvasóim is azonosulni a szereplőkkel, ha mindez egy életszerű környezetben van elhelyezve. Nekem az a dolgom, hogy elmeséljek egy történetet. Igyekszem ezt a legélvezhetőbben megtenni.
Honnan ismered a szereplőidet? Körülötted élnek vagy benned? Hova mennek, miután befejezted az írást?
A karakterek mindig a környezetemben élő emberekről mintázom. Egy írónak nyitott szemmel kell járnia, figyelni és ismernie kell az embereket. De belőlem is van minden általam megformált karakterben valami. Szükséges, hogy a szereplőim bennem éljenek. Amíg róluk írok, szinte velük együtt lélegzem. Ahogy befejezem az írást, kicsit eltávolodok tőlük, hiszen már egy másik történeten kezdek dolgozni, de a könyv szereplői saját útjukat kezdik járni, hiszen hosszú útra indulnak, hogy megismertessék magukat az olvasókkal. Attól a ponttól én már semmit nem tehetek értük, el kell engedjem a kezüket és izgatottan figyelem, hogy milyen érzéseket váltanak ki az olvasóból. Reménykedem, hogy mindent a megfelelő mértékben adagoltam a személyiségükbe, és mindenki azonosulni tud velük, izgul értük, és érdeklődve figyeli az életüknek azt a kis részét, ahová bepillantást nyernek. De vannak szereplőim, akik továbbra is foglalkoztatnak, akiknek az életük tartogat még meglepetéseket. Ezért is terveztem a Hontalan lelkeket trilógiának.
A trilógia utolsó könyve lesz a legvégső története ennek a kisvárosnak?
Ezt nem tudom. Ez nem csak rajtam múlik, hanem az olvasókon is. Én nagyon megkedveltem a szereplőket. A trilógia második könyve 2008-ban fog megjelenni, tehát a következő könyveim egyelőre nem a Hontalan lelkek trilógia folyatatása lesz. Nagyon sok történetem van, amit szeretnék még elmesélni, továbbá ez nem egy nagy történet szétdarabolása, hanem egy lezárt, befejezett ciklus. Véleményem szerint elég is lesz egy aprócska kisvárosnak és lakóinak három eseménysorra való borzalom.
Miért nem lehetett volna ezt a történetet Magyarországon játszatni?
Az emberek szeretik ha tőlük távol történnek a szörnyűségek. És ne felejtsük el, hogy a pszichothriller egy kimondottan amerikai műfaj. Így hát számomra az első perctől természetes volt, hogy a kitalált kisváros, ami ugyan valós földrajzi környezetbe van helyezve amerikai legyen. A karakterek megformálásához, mint az írók nagy része a környezetemből merítek. Egyébként sajnos jelenleg is van olyan szerző hazánkban, akit bepereltek a településén élő emberek, mert magukra ismertek a könyvében. Ezeket a köröket inkább megspórolnám magamnak. Nyugodtan mondhatom: a történeteimben egy kitalált város kitalált szereplői vannak, így minden hasonlóság valós személyekkel csak a véletlen műve. De mondok még egy fontos dolgot, ha egy történetemet a későbbiekben külföldön fogom majd publikálni, akkor az feltétlenül hazánkban fog játszódni, hiszen abban az esetben az lehet kuriózum egy külföldi olvasónak.
Mi van meg előbb: az első mondat vagy az utolsó?
Az első mondatot szinte attól a pillanattól ismerem, hogy a történet alaphelyzete világossá válik előttem. A Hontalan lelkek első mondatát napokig ízlelgettem, és tudtam, hogy hatásos indítás, ami szinte berántja magával az olvasót a történetbe. Szerintem nem is egy szokványos elő mondat.
Hol kezdődik a rettegés?
Ezt nem lehet pontosan behatárolni, mert minden embernek más a tűrőképessége a külső ingerekre, és másként élik meg a lelki nyomást. Tehát mindenkinek máshol jön el az a pont, ahol a félelem rettegéssé erősödik. Természetesen az én feladatom a történet mesélése közben, hogy mindenkinél megpróbáljam ezt a félelem érzetet fokozni és feszíteni. Úgy tűnik eleget teszek ennek a feladatomnak, mert folyamatosan kapom több helyről a visszajelzéseket, hogy két, vagy három napig nem tudtak aludni, esetleg nem mertek éjszaka a konyhába menni a könyvem elolvasása után. A feleségem például- aki a kézirataim először láthatja és gyakorlatilag első számú olvasóm-, több héten keresztül is képes szorongani a történeteim megismerése után. Sajnálom ilyenkor, de azért titkon Gonosz Manó módjára vigyorgok magamban, hiszen elértem a célomat.
Te nem félsz? Mi az a három dolog, amitől rettegsz? Miért?
Előfordul, hogy a könyvem írása közben is bizsereg a gerincem. De egyetlen dolgot sem tudok mondani, amitől rettegnék. Nem szoktam rettegni, viszont nagyon félek, szinte irtózom a madaraktól. Gyerekkorom óta madár fóbiám van. De meg kellett tanulnom együtt élni és minden nap szembe nézni ezzel a félelmemmel.
Ki a példakép? Mi bennetek a közös?
Az édesapám. Nagyon sokat tanultam a szüleimtől és a mai napig ellátnak hasznos tanácsokkal. Az írásban nem igazán van egy „Nagy Példakép”. Sokat és sok fajta könyvet olvasok. Ezeknek az íróknak a könyvei természetesen hatással vannak mindig az én munkámra is. Most például Truman Capote-ot olvasok, de a műfaj egyértelműen Stephen King történeteinek köszönhetően talált rám. Valamikor középiskolában kaptam kölcsön a Ragyogás című könyvet. Azóta sem olvastam ahhoz mérhető alkotást ebben a műfajban. Nem tudom, hogy mi bennünk a közös, de az írás és a könyvek szeretet minden bizonnyal. Valamint a misztikus, lélektani témák utáni vonzódás. Ja, és mindketten szemüvegesek vagyunk. De szerintem minden azonos műfajban alkotó írónak sok közös vonása van, hiszen valahol egy vérből vannak.
Ha nem ijesztgetnél, milyen könyvet írnál?
Nem tudom. Nagyon sok téma érdekel, tehát bármi elképzelhető lenne. De bármilyen műfajban is találnék témát, nagyon fontos, hogy csak olyan könyvet írnék, amit olvasóként is szívesen a kezembe vennék. De most is vannak olyan történeteim, amiket feltétlenül meg fogok írni, mert régóta foglalkoztatnak. Ezekben nincs szükség hátborzongató adalékokra, mert önmagában már az alaphelyzet is nyomasztó és nagyon megrázó, sokakat fel fog zaklatni. Az egyik ilyen könyvemen már tavasszal elkezdek dolgozni. Ennél többet viszont még nem árulhatok el róla…
Tucki
Bővebb infó: www.johncure.com
A hír támogatója: www.fight.hu - A FIGHT MEDIA: K-1, MMA, Pride, UFC, Shooto, Thai-box, Kick-box, Vale Tudo, Karate... Minden, ami Küzdősport...
Ne félj! Majd én megijesztelek! - Szóljon hozzá! - Sztárinterjú
További sztár híreink a Nice oldalán!: www.nice.hu
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet Hungary: www.mconet.hu
Szóljon hozzá!
Információ:
