2018. 10. 24. - 10:11

Nicki Minaj-t perlik a Queen album miatt

Nicki Minaj-t perlik a Queen album miatt

Jogsértési perrel szembesült a csinos rapper, miután véletlenül mégis adásba került Sorry című szerzeménye – a dal egy részletének felhasználását korábban az énekes és szövegíró Tracy Chapman megtiltotta.

Beperelte Nicki Minaj-t Tracy Chapman énekes és szövegíró, a Sorry című, ki nem adott dal egyik részlete miatt.
 
A sikeres rapper először egy héttel korábbra hozta legutóbbi, Queen albumának kiadását 2018 augusztusában – azt gondolván, hogy így hivatalosan is megkapja Tracy Chapman hozzájárulását, hogy használjon egy klipet egyik dalához. Csakhogy a két fél mégsem egyezett meg, s Nickit arra kényszerítették, hogy hagyja ki a – korábbi párjával, Nassel készített - szerelmes dalt a lemezről.
 
 
Nicki Minajnak balszerencséje volt, ugyanis mielőtt megjelentette volna a számot, a New York-i DJ, Funkmaster Flex megszerzett egy másolatot belőle és lejátszotta – arra késztetve Nickit, hogy maga is posztolja azt, noha a rapper jelezte egy Twitter-bejegyzésben, hogy Chapman nemet mondott dalrészlete felhasználására a rap számban.
 
A The Blast úgy tudja, Nicki Minaj csapata először júniusban kereste meg Tracy Chapmant, hogy engedélyét kérje a zenei betét felhasználásához, ám ő megtagadta a kérést. Nicki munkatársai nem adták fel és újból próbálkoztak, találkozót is szerettek volna megbeszélni közöttük.
 
Az albumot a történtek után a Chapman-dalt tartalmazó szám nélkül adták ki. Az énekes és szövegíró azt követeli, hogy ne játsszák a Sorry című számot és tiltsák meg Nicki Minajnak annak bárhol történő használatát.
 
Fotó: Instagram
 
B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.