2010. 11. 24. - 06:00

Átadták az American Music Awards 2010-es díjait!

Átadták az American Music Awards 2010-es díjait!
Az American Music Awards egyike azon fontos díjaknak, melyeket a sztárok előszeretettel gyűjtenek be a Grammy és az MTV Video Music Awards mellett. November 21-én került sor a 2010-es American Music Awards díjainak kiosztására.
Justin Bieber Az American Music Awards egyike azon fontos díjaknak, melyeket a sztárok előszeretettel gyűjtenek be a Grammy és az MTV Video Music Awards mellett. November 21-én került sor a 2010-es American Music Awards díjainak kiosztására. Justin Bieber négy díjat vihetett haza, míg Lady Gaga csak két díjjal kellett megelégedjen.
A tinédzser lányok ideálja olyan neveket utasított maga mögé, mint Eminem vagy Usher. „Egyszerűen nem tudom, hogy lehetséges ez, hiszen három éves korom óta éneklem Eminem számait, Usher pedig a mentorom" – szerénykedett Bieber a színpadon.

Az amerikai könnyűzenei díjátadón a Los Angeles-i Nokia Színházban a távol lévő Lady Gaga nyerte a pop/rock kategória énekesnői díját, az együttesek közül pedig ebben a műfajban a Black Eyed Peas győzött.

Usher a soul/R&B előadók közül lett az amerikaiak kedvenc férfi énekese, lemeze, a Raymond vs Raymond pedig a legkedveltebb album. A műfaj női kedvenceként Rihanna léphetett színpadra.Taylor Swift

Eminem – aki szokása szerint nem jelent meg az átadó ceremónián, mert nem kedveli az ilyesmit – a rap/hiphop mezőnyben győzedelmeskedett énekesként és Recovery című lemezével is.

A country műfajban idén Brad Paisley tetszett legjobban a közönségnek a férfi énekesek közül, míg a nőknél Taylor Swift vitte el a pálmát.

Shakira a latin zenei kategória kedvenc előadójának díját kapta a háromórás ceremónia során.
A 2010-es American Music Awards-on egyébként több világsztár is színpadra lépett, úgy mint Enrique Iglesias, Justin Bieber, Taylor Swift, Katy Perry vagy Miley Cyrus.

A nyertesek teljes listája:

Legjobb Soul/R&B Album:
Usher, Raymond v. Raymond

Legjobb Pop Rock Zenekar:
The Black Eyed Peas

Legjobb Női Country Előadó:
Taylor Swift

Legjobb Latin Előadó:
Shakira

Legjobb Női Soul/R&B Előadó:
RihannaEnrique Iglesias

Legjobb Férfi Country Előadó:
Brad Paisley

Az Év Felfedezettje:
Justin Bieber

Legjobb Férfi Pop/Rock Előadó:
Justin Bieber




Memo
Legjobb Country Zenekar:
Lady Antebellum

Legjobb Alternatív Rock Előadó:
Muse

Legjobb kortárs előadó:
Michael Bublé

Legjobb férfi Soul/R&B előadó:
Usher

Az Év Előadója:
Justin Bieber

Legjobb Country Album:
Carrie Underwood, Play On

Legjobb Férfi Rap/Hip-Hop Előadó:
Eminem

Legjobb Pop/Rock Album:
Justin Bieber, My World 2.0

Legjobb Női Pop/Rock Előadó:
Lady Gaga

Legjobb Rap/Hip-Hop Album:
Eminem, Recovery

Legjobb Hivatalos Filmzenei Album:
Glee: The Music (3), Showstoppers



Memo

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.