2010. 06. 06. - 06:00

Hatalmas turnéval búcsúzik a Scorpions!

Hatalmas turnéval búcsúzik a Scorpions!
A hannoveri banda hivatalos honlapján tette közzé a hét végén, hogy Sting in the Tail című lemezük márciusi megjelenése után még egy világkörüli, két-három évesre tervezett turnéra indulnak, de aztán végleg befejezik a pályafutásukat.
Scorpions búcsúturnéja"Kicsit utánaszámoltunk, és arra az eredményre jutottunk, hogy egyikünk sem lesz fiatalabb. Szeretnénk a csúcson befejezni" – írták az együttes tagjai a közleményben, hozzátéve: azt végképp nem akarják, hogy méltatlanul kelljen búcsút venniük a rajongóktól.

A Scorpions búcsúturnéján a legnagyobb klasszikusok, a Rock You Like A Hurricane vagy éppen a Wind Of Change is elhangzanak. „A három éves turné, mely 5 kontinensen át vezet majd, egy hatalmas durranás lesz, ahol együtt bulizhatunk majd a rajongóinkkal és elköszönhetünk tőlük." - mondta Rudolf Schenker.
"Amikor elkezdtem zenélni, egy csomó kívánságom volt. Őrület, hogy többet értem el, mint amiről valaha is álmodtam."Scorpions
A banda 1965-ben alakult, és már pályafutásának első évtizede után elérte azt, amivel rácáfolt a pályatársak és a kritikusok véleményére, mely szerint egy német rockzenekar soha nem érvényesülhet igazán az ország határain túl. A Scorpionsnak ez sikerült.
Világhírnévre, hatalmas népszerűségre tett szert,. 40 éves karrierjük alatt a Scorpions több mint 100 millió albumot adott el és számos díjat is kaptak, mint például a World Music Awardot, számos Echo-díjat, mely a Grammy német megfelelője. Nemrégiben összesen 152 ezer dél-amerikai vett részt 15 Scorpions koncerten Rio de Janeirotól Mexikó városig. "Wind Of Change" című daluk a Vasfüggöny lebontásának himnuszává vált.



Memo

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.