2016. 04. 07. - 09:35

Janet Jackson csak reméli, hogy megértik

Janet Jackson csak reméli, hogy megértik

Turné helyett lassan babázna a népszerű énekesnő – Janet Jackson-t orvosai arra kérték, hogy pihenjen, ha valóban szeretne rákészülni a családalapításra.

Némileg meglepte rajongóit, hogy Janet Jackson elhalasztja világkörüli turnéját. Az ok azonban érthető: párjával, Wissam Al Manával családot terveznek.

A 49 esztendős énekesre ráparancsoltak orvosai, hogy pihenjen, de természetesen visszatér a színpadra, amilyen hamar lehet. Rajongóinak videóüzenetet küldött, amelyben elmondta: az Unbreakable turnét augusztus 31-én indította el, köszöni mindenkinek, aki részt vett rajtuk és széppé tette számára ezeket az estéket.

Janet a férjével, Wissammal

Most indulna a második turné, de Janet Jackson úgy érezte, elsőként kedvelőivel kell tudatnia, hogy elhalasztja azt. „A férjemmel családot tervezünk, ezért erre csak később fog sor kerülni. Most tudtam meg, hogy meg kell hoznom ezt a döntést. Kérlek benneteket, értsetek meg, számomra most nagyon fontos – orvosaim pihenést rendeltek el. De nem feledkezem meg rólatok, folytatom a turnét, amilyen hamar tehetem” – fogalmazott Janet.

A „Together Again” sláger előadója ezt követően mindenkinek köszönetet mondott, aki koncertjein részt vesz, a táncosoknak, a zenekarnak és a technikáért felelős munkatársaknak is. Kiemelte, hogy mindig mellette álltak, ezért külön hálás, ahogyan a szervezéssel foglalkozó Live Nation-nek is, akik támogatták és hűségesek voltak hozzá.

Janet Jackson európai turnéját három héttel a kezdés előtt halasztotta el. Ezt megelőzően 29 amerikai fellépést is lemondott, mivel azt tanácsolták neki, hogy műttesse meg magát – ezeket júliusra és augusztusra ütemezte át. Akkor arra kérte rajongóit, hogy imádkozzanak érte és családjáért ebben a nehéz időszakban.

B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.