2010. 08. 20. - 06:00

Jövőre új Blondie album várható!

Jövőre új Blondie album várható!
A 70-es években indult amerikai punk-new wave zenekar]utoljára 2003-ban jelentkezett saját stúdióalbummal, most a rajongóknak már nem kell sokat várniuk arra, hogy egy vadonatúj lemezt tartsanak majd a kezükben. A Panic of Girls címre keresztelt felvétel munkálatai a Blondie hagyományaihoz híven New Yorkban zajlottak.
BlondieA 70-es években indult amerikai punk-new wave zenekar]utoljára 2003-ban jelentkezett saját stúdióalbummal, most a rajongóknak már nem kell sokat várniuk arra, hogy egy vadonatúj lemezt tartsanak majd a kezükben. A Panic of Girls címre keresztelt felvétel munkálatai a Blondie hagyományaihoz híven New Yorkban zajlottak.

A felvételek során 35 dallal dolgozott az együttes, amelyek közül körülbelül 14 kerül majd rá a végleges albumra. A számok közül néhányat már élőben is bemutatott a csapat, ezek a What I Heard, a Mother és a The End címekre hallgattak. Clem Burke dobos szerint a mostani felvételekkor maximálisan az élő hangzásra törekedtek, szemben a hét évvel ezelőtti album programozott alapjaival. Az amerikai együttes több dalát már élőbe is tesztelte, s a tagok elmondása szerint a közönség igen kedvezően fogaBlondiedta azokat.

A Blondie egy amerikai rockegyüttes, amely az 1970-es évek második felében vált híressé, és világszerte több mint 60 millió albumot adott el. Az együttes az amerikai punk rock és new wave zene elterjedésének egyik úttörője volt.  Első két albumuk a keményvonalas punk és new wave elemeket ötvözte, és bár már ezekkel az albumokkal elértek bizonyos sikereket, egészen az 1978-as Parallel Lines albumukig underground zenekarnak számítottak. Az ezt követő években könnyedebb hangvételre váltottak, sláger kislemezek sorozatát jelentették meg, és disco, pop, valamint reggae elemekkel vegyítették hangzásukat.



Memo

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.