2011. 03. 14. - 19:00

Júniusban jön az Arctic Monkeys negyedik albuma!

Júniusban jön az Arctic Monkeys negyedik albuma!
Most már hivatalos, hogy június 6-án jelenik meg az Arctic Monkeys új lemeze, a Suck It And See. A lemezen tizenkét új szám lesz majd hallható, köztük a Brick By Brick című, mely egy videoklippel együtt került nyilvánosságra nemrég.
Arctic Monkeys Most már hivatalos, hogy június 6-án jelenik meg az Arctic Monkeys új lemeze, a Suck It And See. A lemezen tizenkét új szám lesz majd hallható, köztük a Brick By Brick című, mely egy videoklippel együtt került nyilvánosságra nemrég. A lemez producere ismét James Ford (Simian Mobile Disco) lesz. A tagokat illetően nem történt változás, a felállás ugyanaz: Alex Turner – ének, gitár, orgona –, Jamie Cook – gitár –, Nick O'Malley – basszus, vokál –, Matt Helders – dobok, vokál –. A dalszövegeket szintén Alex Turner írta, a zenét pedig az Arctic Monkeys szerezte.
A csapat nem nyilatkozott még azzal kapcsolatban, hogy a Brick By Brick című dalhoz – amelyben többnyire Matt Helders hangját hallhatjuk – és annArctic Monkeys ak videoklipjéhez kiadnak-e kislemezt is.
A végére maradt a legfontosabb: a srácok az album megjelenését Észak-Amerikai turnéjuk befejeztével dobják piacra, azaz 2011. június 6-án már megvásárolható lesz az Arctic Monkeys negyedik stúdióalbuma.

Tracklista:
01 She's Thunderstorms
02 Black Treacle
03 Brick by Brick
04 The Hellcat Spangled Shalalala
05 Don't Sit Down 'Cause I've Moved Your Chair
06 Library Pictures
07 All My Own Stunts
08 Reckless Serenade
09 Piledriver Waltz
10 Love Is a Laserquest
11 Suck It and See
12 That's Where You're Wrong



Memo

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.