2016. 03. 31. - 12:10

Justin Bieber nem akarta más energiáit

Justin Bieber nem akarta más energiáit

Leállíttatta rajongótalálkozóit a népszerű énekes - Az egyébként igen borsos árú lehetőség miatt Justin Bieber egyre rosszkedvűbb lett, s úgy érzi, hogy ennek megvan az oka.

Hivatalosan is bejelentette a menedzsmentje, hogy Justin Bieber felfüggeszti a rajongókkal való találkozásokat. Pedig turnéja, mely Purpose címmel indult, csak március elején vette kezdetét. Nagyon úgy tűnik, hogy a fiatal énekes egyre kevésbé tudott megbirkózni azzal a leterheltséggel, amelyet a rendszeres találkozók jelentettek.

Justin-t megviselték a rajongói találkozók

A „Meet and Greet” alkalmak, noha megdöbbentően drágák voltak – forintba átszámolva csaknem félmillióba -, sok embert vonzottak. Nem kevés rajongó szeretett volna az árban benne levő lehetőségekkel élni: a közös fotóval, a szelfivel, az ajándékcsomag és a VIP ülőhely megszerzésével. Ennek a feléért pedig csoportképet kapott az illető, melyen többekkel együtt szerepelt Justinnal.

Az énekes azonban néhány alkalom után kikészült. Noha eddig jól bírta a találkozókat, mindenkinek feltűnt, hogy kedvetlen, szomorú. A jelek szerint nem bírta tovább a strapát – különösen egy incidens után nem, melynek során a biztonságiak baja is meggyűlt néhány hamis karszalaggal beszökött rajongóval.

Justin Bieber Facebook oldalán meg is indokolta döntését. Nem tagadta, hogy nagy öröm számára annyi sok csodálatos emberrel találkozni, aki szereti a zenéjét. De kiemelte, hogy igen nagy rajta a nyomás és kimerül, mert más emberek lelki energiáival töltekezik. Szívesen teszi boldoggá a rajongókat, de nem úgy, hogy közben ő készüljön ki. Az énekes azt is elárulta, hogy a Mett and Greet-ek után gyakran depressziós volt.

Nos, ezek után mindenki megértheti a döntését.

Fotó: Facebook

B.A.

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.