Kasza Tibort és munkásságát senkinek sem kell bemutatni Magyarországon - sőt, most már külföldön is egyre többen ismerik a nevét. A Crystal zenekar zeneszerzője és frontembere az elmúlt 10 évben nemcsak zenészként, de fotósként is komoly nemzetközi sikereket és elismerést tudhat maga mögött.
Kasza Tibort és munkásságát senkinek sem kell bemutatni Magyarországon - sőt, most már külföldön is egyre többen ismerik a nevét. A Crystal zenekar zeneszerzője és frontembere az elmúlt 10 évben nemcsak zenészként, de fotósként is komoly nemzetközi sikereket és elismerést tudhat maga mögött. A közelmúltban megjelent “Nem kell más” című dalával pedig bizonyította, hogy szólóban is olyan szerzeményeket készít, melyek sikere – már most – vetekszik a Crystal együttes példa értékű eredményeivel.

2011-ben az énekes egy rendhagyó szólódallal jelentkezik, amit egy méltán híres és sikeres kínai producerrel, DJ Kevin Shao-val közösen készített. Az új szerzemény címe: "Nem kell más". A rádiós műsorokban sem kell más, mint ez az igazán korszerű, modern hangzású popsláger, amely várhatóan a tavasz legnagyobb hazai sikere lesz!
A dalt és a hozzá Kínában forgatott videoklipet nemcsak a magyar rádiók és tévécsatornák tűzték műsorukra: Kínában ugyanolyan érdeklődés övezi ezt a nemzetközi slágert, mint hazánkban – mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a kínai MTV-n is ezerrel pörög az új klip.
Tibi pedig egyetlen percet sem tölt pihenéssel: hazatérése után máris a Való Világ villájába költözött, majd a NekedValó című talkshow sokat foglalkoztatott vendégévé vált.