Május elején kerül bemutatásra a Napra zenekar új lemeze
Lemezbemutató koncertet tart májusban a Napra zenekar.
Május 4-én tartja meg legújabb, Naiv című kislemezének bemutatóját a Fonogram-díjas Napra zenekar. Az eseményre Budapesten, az Erzsébet téri Akvárium Klubban kerül sor.
Március 20-ától ingyenesen letölthető a Napra zenekar hivatalos oldaláról a legújabb album, mely a Naiv címet kapta. A Kárpát-medence népzenéjét a rockzenével keresztező, Fonogram-díjat is nyert csapat május 4-én fogja először koncert keretek között bemutatni az új kislemez dalait. A rendezvénynek az Erzsébet téri Akvárium Klub ad otthont. A számok között két olyan is szerepel, melynek dalszövegét Karafiáth Orsolya költőnő írta, ezek az Útközben és a Pontok címet kapták. A kislemezen emellett szerepel a De sötétlik című dal koncert verziója is, melynek érdekessége, hogy 2008-ban, a Művészetek Palotájában került rögzítésre.

A FOnogram-díjas Napra zenekar.

A Napra zenekar a május 4-i koncerten mutatja be új dalait a rajongónak

Both Miklós, a Napra zenekar vezetője elmondta, hogy a Naiv című albumot a megjelenése óta közel kétezren töltötték le és igen pozitívak a visszajelzések. A május 4-i koncerttel kapcsolatban Both Miklós hozzátette, hogy a közönség az új dalok mellett korábbi slágereket is hallhat majd, melyeket most is szabadon, improvizatív módon fognak előadni. Az est folyamán egyébként a Napra zenekar mellett fellép a szintén Fonogram-díjat nyert Turbo zenekar is.

-W-

Szóljon hozzá!


www.web-top.biz