
Megvált frontemberétől a vezető hazai heavy metal zenekar. Mindezt az együttes honlapján közzétett közleményben jelentették be az érintettek.

Megvált frontemberétől a vezető hazai heavy metal zenekar. Mindezt az együttes honlapján közzétett közleményben jelentették be az érintettek. A kenyértörés okát az április 10-i Metal Liget Fesztiválon történtekkel indokolja a zenekar egyben maradt tagsága. A Pokolgép ugyanis ezen a rendezvényen nem tudott fellépni, amit Kukovecz Gábor és Nagy Dávid gitárosok, Pintér Csaba basszusgitáros, valamint Czébely Csaba dobos egyértelműen az énekes hibájaként ró fel.
Nálunk jobban senki sem sajnálja, hogy - nem az első esetben és nem a közelmúltban történt műtéttel összefüggésben - egy ember miatt kénytelenek voltunk a koncert kezdési időpontjában lemondani a fellépést, de úgy gondoltuk, hogy nem lettünk volna képesek a Pokolgép zenekar nevéhez és közönségéhez méltó koncertet adni - áll a tájékoztatóban.