2014. 04. 08. - 16:42

Michal Bublé Magyarországra érkezik

Michal Bublé Magyarországra érkezik

 Az énekes nemsokára hazánkban fog koncertet adni. A rajongók november 2-án láthatják majd a Budapesten.

 

 Bubblé Magyarországon fog koncertezni. A kanadai sztár több helyszínnel is bővítette turnéját, köztük hazánkkal is. Jegyeket már március közepétől lehet kapni az interneten keresztül. A rajongói klubtagok számára természetesen elővásárlási lehetőség is van.

 

Michael To Love Somebody című klipje

 

 Az énekes karrierje még 2000-ben kezdődött, amikor az akkor kanadai miniszterelnök lányának esküvőjén énekelt.Bubblé egyébként sikert sikerre halmoz. A második lemeze az It’s Time hatalmas népszerűségnek örvendett. Az énekes 2009-ben kiadott albuma is meghozta a várt sikert, ugyanis pár nap után rögtön az amerikai lista első helyén volt. Ezen felül többszörös Grammy díjas nyertes is. Pályája során több, mint 50 millió lemezt adott el. A mostani turnéjában a To Be Loved című albumát mutatja be. Michael állítólag nagyon izgatott, hogy megint útra kelhet és felléphet. Magyarországon november 2-án fog fellépni.

 

 

 

N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.