2010. 09. 27. - 06:00
Öt év várakozás után megjelent Tóth Gabi második nagylemeze!
Öt év várakozás után végre elkészült a felfokozott érdeklődéssel várt második Tóth Gabi nagylemez! Az "Elég volt!" című vadonatúj korongon többféle stílusú dal hallható: romantikus, lázadó, csajos és vagány.
Öt év várakozás után végre elkészült a felfokozott érdeklődéssel várt második Tóth Gabi nagylemez! Az "Elég volt!" című vadonatúj korongon többféle stílusú dal hallható: romantikus, lázadó, csajos és vagány. A CD-n megtalálhatóak olyan, már jól ismert slágerek is, mint a "Valami Amerika még" főcímdala, melyet Gabi Csipával (Hooligans) együtt énekelt, de természetesen az Anti Fitness Tomival készült duett sem maradhatott ki a repertoárból.
Tóth Gabi vadonatúj albuma szeptember 10-én került a boltok polcaira. A fentieken kívül természetesen számos új dal is hallható a lemezen, amelynek zenei producere Szabó Zé volt, a szövegek pedig Molnár Tomi, az Anti Fitness Club frontemberének munkáját dicsérik. Az albumon található egy olyan szerzemény is, amit Gabi és szerelme, Roli közösen készítettek. Roli nagy segítségére volt Gabinak a lemez elkészítésében, hiszen szinte az összes dalt ő dobolta fel.
Forrás: www.mymusic.hu
Memo

