2018. 03. 22. - 19:23

Samsung Galaxy S9 - révbe ért az új zászlóshajó

Samsung Galaxy S9 - révbe ért az új zászlóshajó
Február 25-én, a Mobile World Congress 2018 barcelonai rendezvényén tartotta meg a Samsung a szokásos évi Unpacked eseményét, ahol ezúttal a Samsung Galaxy S9 került reflektorfénybe.
Már hetekkel a bemutató előtt keringtek a pletykák az interneten a Samsung Galaxy S9-ről, sőt, a hivatalos bemutató előtt maga a Samsung adott közre néhány hivatalos sajtófotót, tehát az érdeklődés meglehetősen nagy volt. Az új okostelefon pedig hozta azt, amit vártak tőle, sőt, még többet is.


Samsung Galaxy S9
 
A készülék egyik különlegessége a 12 megapixeles, duál pixeles, LED-vakus hátsó kamerában rejlik, amely egyrészt szuperlassított felvételek készítésére képes 960 fps-sel, másrészt variálható apertúrával rendelkezik: f/1.5-öt használ az éjszakai felvételekhez, míg nappali fényviszonyok között f/2.4-et. Az előlapi kamera a túloldalon 8 megapixeles, autofókuszos, széles látószögű, f/1.7-es.

A dél-koreai gyáróriás szerint a Samsung Galaxy S9-be került a Galaxy-széria eddigi leghangosabb hangszórója. A szerkezet AR Emojival is felszerelték, ami több mint 100 arcfunkciót tud analizálni és feltérképezni egy olyan 3D modell létrehozásához, amely letükrözi és utánozza a kifejezéseket. Ez a modell aztán exportálható videóba vagy matricába, és üzenetküldő alkalmazásokban animgifként használható.

A Galaxy S9 Super AMOLED Infinity érintőképernyője 5,8 hüvelyk méretű, 2960 x 1440 pixel felbontású, 570 ppi pixelsűrűségű és Corning Gorilla Glass 5 védelemmel bír. Az európai változatba nyolcmagos Samsung Exynos 9 Series 9810 processzort és egy Mali G72MP18 GPU-t ültettek, mellette 4GB LPDDR4X RAM, illetve 64, 128 vagy 256GB-nyi UFS 2.1 tárhely található (microSD memóriakártyával bővíthető). A sima és hibrid dupla SIM-es változaton egyaránt Android 8.0 Oreo operációs rendszer fut.

Az IP68 minősítést képviselő, tehát víz- és porálló Galaxy S9-et 3.000 milliamperórás akkumulátorral szerelték fel, amely vezetékes és vezeték nélküli töltés esetén is képes gyorstöltésre (WPC és PMA technológiák által). Az USB 3.1 csatlakozón és az ujjlenyomat-olvasón túl az okostelefont ellátták még 4G/LTE (VoLTE), Wi-Fi 802.11 ac (2,4 / 5GHz), Bluetooth 5.0 LE, GPS/GLONASS, NFC és MST funkciókkal.

A 147,7 x 68,7 x 8,5 milliméteres és 163 grammos Samsung Galaxy S9 fekete, szürke, kék és lila színben került forgalomba március 16-tól, Magyarországon pedig a 4/64GB-os modell került először a boltokba 279.900 forintos áron.

Forrás: samsung.com
 
-W-

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.