Film - DVD

Éjszakai Hajsza

Éjszakai Hajsza

Márciusban mutatják be az Éjszakai Hajsza című amerikai thrillert Liam Neeson főszereplésével.

A nagysikerű Elrabolva filmek után, Liam Neeson most ismét harcba száll a gonosz ellen. A történet szerint a szakmájából már kiöregedett Jimmy (Liam Neeson) kénytelen ismét akcióba vetni magát, azonban ezúttal ez mindennél veszélyesebb lesz, ráadásul most önmaga a megbízója. A célpontja a saját főnöke, akiről kiderült, hogy egy bandavezér és a fia élete kell neki a saját fia haláláért. Jimmynek pedig mindössze egy éjszakája van, hogy teljesítse a lehetetlen és megmentse a családját.

 

Éjszakai hajsza - előzetes

A filmet Jaume Collet-Serra rendezte, aki olyan alkotásokban vett részt, mint az Ismeretlen Férfi vagy a Non-Stop. A rendezőnek és Liamnek ez a harmadik közös filmjük. Olyan színészek kaptak még szerepet a produkcióban, mint Joel Kinnaman, Ed Harris, Tony Devon vagy James Martinez. A film március 12-én debütál majd a mozikban.

 

Képforrás:parade.com

 

N.O.

Michael Bublé visszatér

Michael Bublé visszatér

Mindenkit megdöbbentett, amikor kiderült, hogy az énekes kisfia súlyos betegségben szenved. Akkor Michael úgy döntött visszavonul, de most ismét színpadra áll. ...
Segít az online csoport a dohányzásról leszokásban

Segít az online csoport a dohányzásról l...

Hatékony segítség lehet a cigarettáról leszokás támogatásában egy internetes csoport, amelyben hasonló problémával küzdő emberek osztják meg egymással tapasztal...
Kim Kardashian: Béranyát fogadni kemény dolog

Kim Kardashian: Béranyát fogadni kemény ...

Nem egyszerű béranyán keresztül gyermeket várni – szögezte le a népszerű valóságshow-sztár. Kim Kardashian és férje egészségügyi probléma miatt várja harmadik b...
Ínycsiklandó előétel a pepperónis sajtlabda

Ínycsiklandó előétel a pepperónis sajtla...

Lehet családi vagy baráti összejövetel, esetleg sportesemény a tévében, a pepperónis sajtlabdába mártogatott apró perecek tökéletes előételként és rágcsálnivaló...
Komoly gondok vannak Shakira hangjával

Komoly gondok vannak Shakira hangjával

Mint a közelmúltban kiderült, lemondta koncertjeit a népszerű énekesnő. Shakira azért kénytelen halasztani turnéját, mert súlyos probléma van a hangszálaival.
David Beckhamék fia elköltelezte magát?

David Beckhamék fia elköltelezte magát?

Furcsa gyűrűre figyeltek fel a lesifotósok a minap Brooklyn Beckham ujján – Mivel David és Victoria Beckham legidősebb fia ismét egy párt alkot korábbi kedvesév...
A vita megerősíti a szerelmet?

A vita megerősíti a szerelmet?

Természetesen nem szabad mindenen összeveszni, de friss kutatások bizonyítják, hogy olykor egy-egy vita előrébb viszi a párkapcsolatot.   
Colin Farrell boldog, de titok, hogy kivel

Colin Farrell boldog, de titok, hogy kiv...

Boldog új kapcsolatában a sármos színész – Colin Farrell kedvesének neve most is titok, de ez nem, hogy nagyon jól érzi magát a barátnőjével.
Durva következményekkel járhat a térdre az elhízás

Durva következményekkel járhat a térdre ...

Ha a sok korábbi mellett még egy okra van szükségünk a fogyáshoz, íme: a túlsúly következtében egy új tanulmány szerint elmozdul a térd s ennek súlyos következm...
Közleményt adott ki Ed Westwick

Közleményt adott ki Ed Westwick

Egyre jobban dagadt a botrány a Gossip Girl sztárja körül, akit mostanra több nő is erőszakkal vádol. A színész megszólalt a téma kapcsán.   
< >