2016. 12. 27. - 13:20

Még 4 étel, aminek a fogaink nem örülnek

Még 4 étel, aminek a fogaink nem örülnek

Egyes élelmiszerekről nem nehéz kitalálni, hogy rongálják a fogakat. Így például a cukorról. Ám akadnak olyan ételek is, amelyek csalókák: nem sejtjük, milyen károkat okozhatnak. Mit célszerűbb elkerülni?

Bizonyos tanácsokat már fejből fújunk: nem kell sok cukrot fogyasztani, célszerű rendszeresen fogat mosni. A koffeinről is tudjuk, hogy elszínezi a fogainkat, ezért érdemes módjával inni az ilyen italokat.

A nyilvánvalóan károsító ételek és italok között azonban vannak mások is, melyekre nem gyanakszunk, amikor megisszuk vagy megesszük őket.

A cukorkák fogyasztása, bármilyen jóízűek, rongálja a fogat

A cukorkák fogyasztása, bármilyen jóízűek, rongálja a fogat

Cikkünk első részében a három leggyakoribb élelmiszerről esett szó. Lássuk a második négyet!

1.Alkohol: a túl sok szeszes ital nem azért rongálja a fogakat, mert nagy mennyiségű benne a cukor vagy a pigment. Az ok sokkal inkább az, hogy szájszárazságot vált ki. Aki sokat iszik, az úgy találhatja, hogy kevesebb nyál képződik a szájában, s ez fogszuvasodáshoz, valamint szájfertőzésekhez vezet.

Ha megfelelő mennyiségű a nyál, elkezdődik az emésztési folyamat, az ételdarabok és a baktériumok „lemosódnak”, a lágy szövet védve marad az irritációtól és a fertőzések lehetőségétől.
A koffeines italok, beleértve a kávét, teát és energiaitalt, szintén kiszárítják a szájat – hozzájárulva ezzel a fogszuvasodáshoz.

2.Savanyú cukor és édességek: egyes cukorkák sokkal keményebbek a fogainknak, mint hinnénk. De más gond is van: minden savanyú cukor típus igen magas savtartalommal bír, s ez lebonthatja a fogzománcot. S hiába hisszük, hogy ha fogat mosunk utána, azzal töröljük a károsodás lehetőségét.

Ha túl hamar mosunk fogat, vagy túl erősen a savanyú cukor fogyasztása után, a zománcot is rongáljuk. A természetes savas citrom és lime szeletek szintén ezt a károsodást érik el.

3.Üdítők: az üdítőitaloknak tripla negatív hatásuk van. Ha nem diétásat iszunk, gyakorlatilag „megfürösztjük cukorban” a fogainkat, termékeny talajt biztosítva a baktériumoknak a szaporodáshoz. Ha hosszú időn át iszogatunk cukros üdítőket, a plakkot okozó baktériumok használják fel ezt a cukrot a savtermeléshez – amely aztán megtámadja a fogzománcot.

A citrom, a cékla és a bogyós gyümölcsök is veszélyesek

A citrom, a cékla és a bogyós gyümölcsök is veszélyesek

S ha pedig előnyben részesítjük a kólát, szőlőlés üdítőt s más, nem tiszta szóda jellegű italt, alighanem búcsút mondhatunk a szép mosolyunknak.

A cukor mellett a sötét színű italok még el is színezik a fogainkat.

4.Cékla és bogyók: a túlzottan pigmentált élelmiszerek, a bíborszínű céklától kezdve a bogyós gyümölcsökig vagy a curry-ig és a szójaszószig, elszínezik a fogakat evés közben.
Minden olyan étel, amely beszínezi a pólónkat, ugyanezt megteszi a fogainkkal is.

Ha kiöblítjük a szánkat egy-egy erősen festő élelmiszer elfogyasztása után, menthetünk a helyzeten: a tartós elszíneződés esélye mindenesetre kisebb lesz.

Kapcsolódó cikk:

A 7 legrosszabb étel, amit a fogaink nem köszönnek meg

4 dolog, amit a szád elmond rólad

B.A.

 

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.