2005. 03. 09. - 10:05

Gyűlöletből szerelem

Gyűlöletből szerelem
Csabával már a középiskola óta ismerjük egymást. Szorosabb kapcsolat viszont még az iskolaévek alatt sem alakult ki közöttünk, ugyanis nem kedveltük egymást.
Sőt, azt is mondhatnám, hogy egyenesen gyűlölet volt közöttünk. Én egy öntelt, nőfaló kis hülyegyereknek tartottam, ő pedig egy kényes kislányt látott bennem. Mindig is kerültük egymás társasát és ha tetettük még rá sem néztünk a másikra. Éppen ezért olyan különleges, hogy most viszont együtt élünk. Az egész kapcsolat úgy alakult ki közöttünk, hogy én rátaláltam az interneten a TKL-re. Nagyon megtetszett nekem és úgy döntöttem, hogy beregisztrálom magam. Miután ez megtörtént ismerkedni kezdtem. Megismerkedtem egy Csaba nevű fiúval. Nagyon sokáig tartottuk a kapcsolatot és teljesen megkedveltük egymást. Egy jó humorú, kedves fiút ismertem meg benne és egy idő után úgy éreztem hogy szerelmes vagyok.


Bár még fényképet sem küldünk egymásnak magunkról mégis mindketten úgy éreztük, hogy találkoznunk kell, mert ezt a kapcsolatot érdemes tovább építeni. Egy közeli kis kávéházban beszéltünk meg találkozót. Hogy formában legyek a nagy randi előtt, vettem magamnak egy csinos kis ruhát és még fodrászhoz is elmentem. Mikor elindultam otthonról, úgy éreztem, hogy csúcs formában vagyok. Megbeszéltük, hogy arról fogom megismerni, hogy egy szál rózsával a kezében fog várni a kávézó előtt. Amikor odaértem nem akartam hinni a szememnek. Az a Csaba állt ott rózsával a kezében, akit én annyi éven át gyűlöltem. Alig tudtam szóhoz jutni. De ha már ott voltam nem akartam visszafordulni és odamentem hozzá. Ő is annyira meg volt lepve mint én. De miután beszélgettünk egy kicsit, teljesen elfelejtettük, hogy mi is történt régen és csak a jelenre koncentráltunk. Még aznap elcsattan az első csók és azóta is együtt vagyunk.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.