2005. 03. 26. - 08:25

Netszerelem

Netszerelem
Régen úgy gondoltam, hogy nem létezik szerelem első látásra, a neten kialakuló szerelmet pedig egyenesen elképzelhetetlennek tartottam.
Ma már persze teljesen máshogy vélekedek a dologról és most el is mesélem, hogy miért.
Egyik nap, amikor céltalanul bolyongtam az interneten, rátaláltam a TKL-re. Már első látásra megtetszett és úgy gondoltam, hogy nem veszítek semmit, ha beregisztrálom magam. Nem vártam ettől semmit, csak barátkozni akartam. A regisztrációmat követően sok levelet kaptam de egyik sem igazán tetszett. Egyik nap azonban rátaláltam a postaládámban egy kedves kis e-mailre ami nagyon megtetszett. Hamar válaszoltam is rá, majd levelezni kezdtünk. Furcsa módon pillanatok alatt megkedveltük egymást, sőt, egy pár hét elteltével úgy éreztem, hogy szerelmes vagyok. Nem is gondoltam volna, hogy velem ilyen megtörténhet. Minden nap csak arra az időre vártam, amikor végre beszélhettem vele. Vártam a leveleit és mint egy szerelmes kislány úgy csüggtem minden egyes szaván.


Sokáig folytattuk így ezt a kapcsolatot, de egy idő elteltével ez már egyikőnk számára sem felelt meg. Ekkor döntöttünk úgy, hogy találkozunk. Egy ismert szórakozóhelyen beszéltünk meg randevút. Már délután készülődni kezdtem, hogy az esti randira megfelelő formába hozzam magam. Szexis ruhát választottam egy hozzá illő cipővel. A hajamat lazán feltűztem és kifestettem magam. Úgy éreztem, elsöprő formában vagyok. Mikor megálltam a parkolóban kedvesem már várt rám. Pont olyan volt, mint a fényképeken. Szexis és nagyon férfias. Forró csókkal üdvözöltük egymást, majd az egész estét együtt töltöttük. A szerelem, ami a neten alakult ki közöttünk, nagyon tartósnak bizonyult, hiszen már lassan egy éve vagyunk együtt.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.