Egy jó súlyban lévő - Informátor!
Matt Damon az „Informátor" című filmje szerepéért közel 15 kilót szedett fel magára. A film rendezője Steven Soderbergh, akinek többek között a „Mint a kámfor" című film rendezése is a nevéhez fűződik, vagy éppen az Ocean's produkciók, melyekben már dolgozott együtt a színésszel.A Matt Damon-rajongók hamarosan - november 26-tól - a hazai mozikban is megnézhetik a filmet. Steven már 2001 óta tervezte, hogy mozifilmet csinál a Matt Damon által megformált Mark Whitacre történetéből. A velencei sajtótájékoztatón azt nyilatkozta a filmmel kapcsolatban a rendező, hogy szerinte, ha az emberek sosem hazudnának, s mindig kimondanák azt, amit gondolnak, akkor sokkal több gyilkosság lenne. „Én folyamatosan hazudok, kezdve a - 'De szép ez a ruha!' - és az - 'Olyan kíváncsi vagyok a filmedre' - típusú kegyes csúsztatásoktól az egészen komoly átverésekig. A hazudozás rengeteg energiámat felemészti, emiatt is vagyok ilyen sovány." - nyilatkozta a rendező.
Matt Damon-t is érdekli a rendező poszt, s ezzel kapcsolatban elmondta, hogy
rendkívül sok trükköt ellesett már az eddig vele dolgozó rendezőktől, így hamarosan ő is a kamera másik oldalán fog debütálni. „Nem sietek. A munkák, amiket kapok, nemcsak színészként rendkívül izgalmasak a számomra, de további lehetőséget is teremtenek, hogy olyan emberekkel dolgozhassak együtt, akiktől még sokat tanulhatok" - nyilatkozta a színész.
Szereplők: Frank Welker (Mr. Whitacre), Melanie Lynskey (Ginger Whitacre), Scott Bakula (Brian Shepard), Patton Oswalt (Ed Herbst), Eddie Jemison (Kirk Schmidt), Tom Wilson (Mark Cheviron), Rusty Schwimmer (Liz Taylor), Candy Clark (Mrs. Whitacre), Arden Myrin (Sarah Scott), Tony Hale (James Epstein)
Tartalom:
A világ leghatalmasabb mezőgazdasági óriásvállalata egyik legmagasabb rangú vezetője (Matt Damon) egy nap különös dolgot tesz: felkeres egy FBI ügynököt, és elmondja neki, hányféle törvényellenes eszközzel növeli profitját cége. A törvény emberei alkalmazzák a férfit, aki attól kezdve James Bond-i öntudattal, bár jóval kevesebb ügyességgel viseli a gallérja alá rejtett mikrofont, hordozza az aktatáskájába épített kamerát, szimatol, gyűjti a bizonyítékokat a saját kollégái és a munkaadója ellen.
Az eset az Egyesült Államok legnagyobb kartell botrányává válik, a hosszú nyomozás és per során lelepleződnek a nagy mezőgazdasági konzorciumok árfelverő és árletörő praktikái. A besúgóból hős lesz, bár az ügynököknek nem mindig egyértelmű, hogy mi valós, s mi az, ami csak Whitacre képzeletének szüleménye...
GG

