

A kiadók által jelölt albumokra az idén bevezetésre kerülő három új kategóriában az öttagú Fonogram Komolyzenei és Népzenei Bizottság választotta ki a győztest az esemény napján, a kategória teljes mezőnyéből.A többi kategóriában egy zenei újságírókból, producerekből, zenekereskedelmi szakemberekből, stb. álló széles körű jelölőbizottság, valamint egy szűkebb szakmai zsűri, az ún. Fonogram Bizottság tagjai szavaztak, illetve az előző évben realizált eladási darabszámok alapján rangsorolódtak a kiadványok.
Az Életműdíjat idén Hobo (Földes László) kapta, a kiemelkedő közreműködő zenészi pályafutásért járó, szintén idén bevezetett díj tulajdonosa pedig Solti János lett.
A 2010-es Fonogram - Magyar Zenei Díj Gálaesten ismét láthattuk, hogy az iparágat sújtó nehézségek ellenére a művészek alkotó kedve nem hagy alább, és továbbra is születnek magas művészi színvonalú zenei produkciók. 2009-ben is sokan készítettek kiváló albumokat, s ezek közül a legjobbak méltán kapták meg a hazai zenei szakma legnagyobb elismerését.
Fonogram - Magyar Zenei Díj 2010: nyertesek
Az év hazai klasszikus pop-rock albuma
BACK II BLACK - Funkybiotikum (Magneoton)
Az év hazai modern pop-rock albuma
TURBO - Turbo (Mamazone)
Az év hazai alternatív albuma
JAMIE WINCHESTER - The Cracks Are Showing (Label 360)
Az év hazai hard rock vagy metal albuma
THE IDORU - Face The Light (szerzői kiadás/Hammer Music)
Az év hazai elektronikus zenei produkciója
ANDREWBOY - DirtyDance (CLS Music)
Az év hazai jazz albuma
BÁRSONY BÁLINT & JUHÁSZ ATTILA JAZZ QUARTET - Sunshine Jazz (szerzői kiadás/CLS Music)
Az év hazai autentikus népzenei albuma
TÜKRÖS ZENEKAR - A mi Mezőségünk (Folkeurópa)
MAGYARPALATKAI BANDA - Palatkaiak a Fonóban (Fonó)
Az év hazai világzenei albuma
SZIRTES EDINA MÓKUS - Tesséklássék (Sony Music)
Az év hazai klasszikus zenei albuma
BARTÓK BÉLA - Kórusművek 2. - vezényel: Szabó Dénes (Hungaroton)
Az év hazai kortárs komolyzenei albuma
SC.ART - The Well-Tempered Universe (Szemtanú Bt.)
Az év hazai gyermek albuma
SZALÓKI ÁGI - Gingalló (Folkeurópa)
Az év hazai szórakoztató zenei albuma
BANGÓ MARGIT - Mulatok, mert jól érzem magam (EMI)
Az év hazai felfedezettje
SP (Gold Record)
Az év hazai dala
QUIMBY - Ajjajjaj (Tom-Tom Records)
Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma
GREEN DAY - 21st Century Breakdown (Warner Music)
Az év külföldi modern pop-rock albuma
LADY GAGA - The Fame (Universal Music)
Az év külföldi alternatív albuma
MUSE - The Resistance (Warner Music)
Az év külföldi hard rock vagy metal albuma
RAMMSTEIN - Liebe Ist Für Alle Da (Universal Music)
Az év külföldi elektronikus zenei produkciója
DAVID GUETTA - One Love (EMI)
Az év legjobb közreműködő zenésze
Sipeki Zoltán
Életműdíj
Földes László Hobo
Fonogram díj a kiemelkedő közreműködő zenészi pályafutásáért
Solti János
Különdíj az illegális zenefelhasználás elleni küzdelemért
Rátkai Károly r. alezredes
Forrás: www.fonogram.hu, www.est.hu, www.nlcafe.hu
Képek forrása: www.fonogram.hu, www.zenemagazin.com
Memo