Összetörte a Fonogram-díjat a The Idoru zenekar!
Meglepődve értesültünk róla, hogy egy videós portálnak adott interjúban, vagy annak szánt anyagban a The Idoru polgárpukkasztóan nyilatkozott az azon frissiben nekik ítélt elismerésről.Lényeg a lényeg: a látszólag po
csolyarészeg zenészek alpári stílusban fejezték ki véleményüket a Fonogram-díjat illetően, sőt, elmondásuk szerint össze is törték azt. Az egyik tag hangsúlyozta, hogy nem érdekli őket a díj, mivel szerzői kiadásban jelent meg. Az interjút készítő riportert is italozásra buzdították, aki azonban visszautasított a szőlő levéből nyert nemes nedűt, mire a zenész a kiürült poharat a mikrofon tetejére húzta. Kijelentették: tévedés az egész amit csinálnak, s mellesleg azért vannak jelen, hogy legyen kin nevetni.
Az Idorut egyébként legígéretesebb zenekaraként tartják számon a hazai underground metál műfajban, és már külföldön is felfigyeltek rájuk. Már Japánban is adtak koncertet, és albumuk is jelent meg az ázsiai országban Monologue címmel. Az idei Fonogram dímjat a Face The Light albumukért kapták.
Forrás: www.velvet.hu, www.zene.hu
Képek forrása: www.hellofm.hu, www.zene45.hu
Memo

