
A
magyar jégkorongozók és szurkolók emlékezetes pillanataival van tele az a videóklip, amely az idei németországi világbajnokságra írt dalhoz készült.
A Scooter bizonyos értelemben vonzódik Magyarországhoz, jó pár évvel ezelőtt, a
How Much Is The Fish című klipjében budapesti koncertjén készült vágóképeket használt. Nemrég a Műegyetemen koncertezett az együttes, kiváló hangulatban.
Magáról a dalról érdemes megjegyezni, hogy meglehetősen jól sikerült, de a klipje talán minden eddiginél kedvesebb számunkra. Hiszen nem csak a játékosok, hanem a szurkolók is fel-feltűnnek. Ráadásul nem csupán egyszer- kétszer. Azonban jó tudni, hogy a dal lett a „hivatalos dala” az idei jéghoki világbajnokságnak.
A maxi CD március 12-től lesz elérhető!
Ismerjük meg kicsit a Scootert:
A Scooter egy techno, hardcore zenét játszó, népszerű német együttes. Világszerte több, mint tizennégymillió albumot adtak el, és nyolcvannál is több nemzetközi elismerést gyűjtöttek be.
Jelen pillanatban három tagból áll:
H.P. Baxxter, Rick J. Jordan, és 2006 októbere óta Michael Simon. Számos sláger fűződik a nevükhöz, melyeket a tagváltások miatt bekövetkező stílusváltások tesznek még érdekesebbé. H.P. és Rick pozíciója állandó, a harmadik tag viszont négyévente érdekes módon lecserélődik.
Minden tagváltás után egy új fejezet (Chapter) kezdődik a Scooter történetében, jelenleg a negyediknél tartanak. A csapat számos kisebb projektben is tevékenykedik (például Ratty, Sheffield Jumpers). Kiadójuk a Kontor Records, de sajátot is üzemeltetnek Sheffield Tunes néven.Magyarországon a
Record Express forgalmazza lemezeiket.[4] Hivatalos magyarországi rajongói közösségük a Scootertechno Hungary.
Forrás: www.origo.hu, www.music.hu, www.wikipedia.org
Képek forrása: www.scootertour.nl, www.freewebs.com