2017. 01. 20. - 08:08
Mi lesz a Toyotával?

Nagy-Britannia kivonulását az Európai Unió egységes belső piacáról komoly bajba sodorhatja a Toyotát, hiszen ezzel az angliai gyártóbázis jövője nagy veszélybe kerül.
A Toyota vezetősége sajtónyilatkozatában arról számolt be, hogy mérlegelniük kell a lehetőséget, hogyan tudják megtartani az angliai gyártóbázisukat azt követően, hogy Nagy-Britannia kivonul az Európai Unió egységes belső piacáról.
A probléma valós, hiszen Theresa May brit miniszterelnök nemrégiben kijelentette, hogy az uniós tagság megszűnése után Nagy-Britannia nem maradhat az EU egységes belső piacának a tagja. Ennek elsősorban az az oka, hogy ha fenntartanák az eddigi állapotot, akkor azoknak a feltételeknek kellene megfelelniük, amelyeknek eddig, tehát olyan állapot keletkezne, mintha nem léptek volna ki az Európai Unióból.

Komoly gondjai lehetnek a Toyotának Angila miatt
Ez azonban nagy bajba sodorhatja a Nagy-Britanniában gyártóközpontokkal rendelkező nagyvállalatokat, így a Toyotát is, hiszen valamilyen módon versenyképessé kell válniuk az EU-ból való kiválást követően is, ha ugyanis ez nem sikerül, akkor az a gyártóközpontok megszüntetéséhez vezethet.
A helyzet mielőbbi megoldása érdekében a Toyota vezetősége tárgyalásokat kezdeményezett a bit kormánnyal és remélik, hogy a tárgyalások eredményesek lesznek. A Toyotának két nagy üzeme is működik Angliában, ahol a vállalt több, mint háromezer embert foglalkoztat. Az angliai gyárakban készült autók közel 75%-át az európai piacokra exportálják, így ha a kedvezményes feltételek megszűnnek, nagy veszélybe kerülhet a gyártóüzem és ezáltal a teljes cég is.
-BT-
-BT-