2010. 02. 01. - 05:00

Opel Meriva - Új generáció

Opel Meriva - Új generáció

A nagyközönségnek márciusban mutatják be az új modellt, Genfben. Annyit tudni lehet, hogy a Mariva új koncepciója más ajtókkal lát majd napvilágot.

A kis egyterűek mezőnyébe – amelyek Európában egyre népszerűbbek – új versenyző érkezik. Az Opel ebben a vészterhes időben látta elérkezettnek az időt a Meriva második generációjának bemutatására. A tavaszi megjelenést már nem húzhatták tovább, ugyanis az autó már egy ideje készen állt a bemutatkozásra, az elődmodell gyártásának megszüntetése is előrehaladott stádiumánál tart, így nem maradt más választása a továbbra is GM tulajdonban maradó gyárnak.

 

Új Meriva az Opeltől, szekrényajtós generáció

 

A Meriva második generációjának bemutatása


Az új Opelekre jellemző stílusjegyek természetesen rajta is megtalálhatók, mint az első és a hátsó lámpák formája, vagy az ajtókon végigfutó, jelen esetben elöl felemelkedő él. Igazi érdekességet és színfoltot jelent a FlexDoor névre keresztelt ajtónyitási rendszer. A hátsó ülésekhez vezető két ajtó zsanérjai nem a B, hanem a C oszlopra kerültek, így ezek hátrafelé nyílnak. Kinyitva pont úgy néz ki, mint egy ruhásszekrény. Gyakorlati jelentősége nem igazán sok, talán a kisgyermekes szülők tudják majd értékelni, hogy miután bekötötték csemetéjüket, nem kell az ajtót megkerülniük, amikor elöl beszállnak a saját helyükre.

 

Meriva szekrényajtók a szülők örömére

 

Meriva szekrényajtók a szülők örömére


Az Opel az övvonal megtörésével is kihangsúlyozza az új ajtórendszerét, a hátsó ajtó elejénél kicsit lejjebb kerül, hogy onnan tovább íveljen felfelé. A beltérben a FlexSpace ülésrendszer tovább csiszolt változata várja, hogy a szükségesnek éppen megfelelő módban szolgálja ki az utasokat. Kezdetben hat motorból áll majd az erőforrás választék, 75 és 140 lóerő közötti teljesítménnyel. Sebességváltóból 5- és 6-fokozatú manuális, valamint egy 6-fokozatú automatikus áll az érdeklődők rendelkezésére.

 

(Forrás: autohir.hu)

 

Szóljon hozzá a fórumon!

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.