2018. 02. 18. - 10:53

Fontos a gyermek szoptatása

Fontos a gyermek szoptatása
Szakemberek szerint az anyatejes táplálás több szempontból is kedvezően hat a baba fejlődésére, így például a stressz szintjére is. 

 

Érdekes kutatásokat végeztek nemrég amerikai tudósok. Mint az kiderült, azok a gyerekek sokkal jobban viselik a stresszt, mint például a válást, mint azok, akiket sosem szoptattak. Mindez érdekes tény és sokat segíthet az orvostudománynak. 
 
Fontos a gyermek szoptatása
 
A szakemberek úgy vélik, hogy az anya és a gyermeke közötti fizikai kapcsolat főként az első napokban kiemelten fontos, hiszen a későbbiek során hozzásegíti a piciket a stressz feldolgozásában azzal, hogy fejlődnek által az idegsejtek. Az is kiderült, hogy a sok érintés és a dajkálás is hasonló hatást vált ki. Az orvosok szerint a szoptatást már a szülés után egy-két óra múlva el kellene kezdeni. A legtöbb anya azonban nem tudja ezt megtenni, de ez nem okoz gondot vagy problémát a későbbiek során.
 
N.O.
 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.
hungarospa_logo_kicsi
gyulai_vafurdo

profight_banner.