2019. 06. 19. - 11:44

Kismamadivat: várandósan is lehetsz csinos!

Kismamadivat: várandósan is lehetsz csinos!
A kismamadivat nem egyfajta elérhetetlen álom, sokkal inkább olyan dolog, amely az élet szerves részét képezheti a kilenc hónap alatt. Sokan vannak, akik ilyenkor a legkevésbé sem érzik szépnek magukat, és az egyre növekvő pocak szintén hatással van arra, hogy mennyire érzik nőiesnek magukat a kismamák.
A várandósság időszakában ugyan a gardrób némi átalakítást igényel, de ez korántsem jelenti azt, hogy le kellene mondani az igényes, nőies külsőről. Az első trimeszterben rendszerint az addig hordott ruhadarabok is megfelelő méretűnek bizonyulnak, de a második trimesztertől már érdemes új kismamaruhákat beszerezni, amelyek stílusban is passzolnak az áldott állapothoz.
 
Közönséges helyett jól variálható felsők
 
Kevés ízléstelenebb dolgot lehet elképzelni, mint ha egy várandós kismama túl rövid, vagy túlságosan kivágott ruhában mutatkozik. Ezek optikailag is előnytelennek bizonyulnak, viszont a hosszított, lágy esésű felsők már annál inkább megállják a helyüket. A kardigánok és tunikák akár a szülést követően is hordhatóak lesznek, ráadásul a kismamadivat jegyében napjainkban nagyon sok ilyen ruhával találkozhatunk az üzletek kínálatában.
 
Deréktól lefelé bővülő, csinos darabok
 
A terhesség időszaka korántsem azt jelenti, hogy rejtegetned kellene alakodat. Az áldott állapotban kifejezetten jó választásnak bizonyulnak a deréktól bővülő megoldások. Viselhetsz például egyrészes ruhát harisnyával, tunikát leggingsszel vagy a nagyon divatos lovaglónadrággal. Ezek a ruhák kiemelik a mell-derék-csípő vonalát, és így felhívják arra a figyelmet, hogy várandósan is lehet igencsak csinos egy nő.
 
Kismamadivat: fókuszban a színek
 
A nagy mintákról és a keresztben csíkokról szinte mindannyian tudjuk, hogy optikailag nagyítanak. Ezek a várandósság idején tehát egyértelműen kerülendőek. Célszerű inkább a színekre helyezni a hangsúlyt. Egy jól eltalált színnel kiemelhető az arc, és még a legegyszerűbb szett is vidámmá, nőiessé varázsolható. A pink, a menta, a sárga egyáltalán nem tiltólistásak, megéri ilyeneket is beszerezni a gardróbba. Van azonban valami, ami biztosan kerülendő, ez pedig a fekete.
 
Ugyan a fekete színről gyakran hallani, hogy karcsúsít, mégis tény, hogy a terhesség idején célszerű ezt elkerülni. A fekete könnyen rányomja bélyegét a hangulatra, ezért a kismamadivat jegyében inkább válasszuk az élénk színeket, vidámságra ösztönző árnyalatokat.
 
Célkeresztben a kényelem
 
Ahogyan egyre növekszik a pocak, úgy válik mind nehézkesebbé a mozgás. Néha a derék fáj, máskor a lábak, így az öltözködés terén mindenképpen a kényelemre érdemes a hangsúlyt helyezni. Persze ez nem  jelent egyet azzal, hogy slamposan kellene járkálnod, de a magas sarkú cipellőket inkább pakold egy ideig a szekrény mélyére. A balerinák viszont remek választásnak bizonyulnak, hiszen kitűnően passzolnak a tunikákhoz, kismamaruhákhoz.
 
A maxapro.hu információk szerint a kismamaruhák iránt akár másodkézből is sokan érdeklődnek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kínálati oldalon is szép számban megtalálhatóak olyan várandósok számára ideális ruhadarabok, amelyek remek választásnak bizonyulhatnak az aktuálisan babát várók számára.
 
A kis pocaklakó megérkezését követően a babaholmik és gyerekruhák között is megéri folyamatosan nézelődni, hiszen gyakran alig használt, kiváló minőségű ruhákhoz, babaszobai kiegészítőkhöz lehet hozzájutni elérhető áron. Ne feledkezz el a terhesség várakozással teli hónapjaiban sem arról, hogy nőiességed megélésének egy különleges időszaka ez.
 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.