2020. 12. 15. - 11:40
Mi lehet a szülő legnagyobb hibája?

A gyermeknevelésre vonatkozóan természetesen nem létezik szabálykönyv, de azért vannak alapigazságok, amelyek segíthetnek. Milyen hibát követhet el elsősorban egy szülő?
Minden szülő a legjobbat szeretné a gyermekének, s nem csak egy jó módszer van a lurkók nevelésére. Anyának és apának lenni azonban nem egyszerű, s mindenki követ el hibákat.
A legnagyobb hiba azonban azt gondolni, tudjuk, hogyan neveljük a gyermekünket és nincs szükségünk arra, hogy valami újat tanuljunk – mondta el Sushant Kalra, az indiai Parwarish Szülői Intézet alapítója.
A probléma az, hogy a legtöbb szülő annak alapján mérlegeli a dolgokat, ahogy őt magát nevelte az anyja, apja. „Azt hinni, hogy a régi módszerek, amelyek nálunk még működtek, a saját gyermekeinknél is feltétlenül beválnak, egyike a szülők által elkövetett legnagyobb hibáknak” – fogalmazott a szakember.

A szülő legnagyobb hibája az, ha nem akar újat tanulni a gyermeknevelés terén
Ami ugyanis 30 éve működött az esetünkben, nem valószínű, hogy jól használható a mai csemetéknél is.
Fontos észrevenni, hogy nem magunkat kell nevelnünk, hanem egy fiatalabb generáció új tagját. Ezen kívül, a szülők elfelejtik, hogy minden gyermek más. Azt is figyelembe kell venni, hogy a körülöttünk levő környezet megváltozott.
Fontos megismernünk jól a saját csemeténket, s aszerint nevelni őt, amit tapasztalunk.
A gyerekeknek ma a társaik részéről is nagyobb nyomással kell szembesülniük. Az internetnek, a közösségi médiának való kitettség is igen jelentős napjainkban.
Nem tanácsos azonban túlságosan félteni és túlzottan beleszólni a gyermek életébe abbéli félelmünkben, hogy nem tudjuk másként megvédeni őt.
Nehéz meghúzni a vonalat aközött, hogy figyelmesen kövessük életét, tudjuk, kikkel barátkozik, kiknek ír, milyen oldalakat látogat, s aközött, hogy túlzottan ellenőrizzük őt – de meg kell próbálni a megfelelő attitűd és a gyermekkel való jó viszony érdekében.
László Adrienn