2021. 10. 21. - 10:22

Milyen a jó fejlesztőjáték

Milyen a jó fejlesztőjáték

Fontos tisztában lennünk azzal, hogy bár kiemelt szerepe van a fejlődésben a különféle fejlesztő feladatoknak, a gyermekek számára lényeges, hogy ezt játékos formában tapasztalják meg, játék során éljék át.

A játékos helyzetekben többnyire sikereket érnek el, amik növelik a belső motivációt, megerősödik a törődés által a biztonságérzetük, növekszik az önállóságuk és az önbizalmuk. Ezek a játékok segítik a tanulást, de a beilleszkedést is, hiszen különböző viselkedésformákat sajátítanak el általuk: felfedeznek, ismerkednek, ráadásul mindezt a való élet támasztotta komolyabb kockázatok nélkül. Egy jó játék a problémákat nyilván nem fogja megoldani a gyerek helyett, viszont kreatív gondolkodásra sarkallja őt.
 
Egy brit szakember szerint a játékokat négy nagyobb típusba sorolhatjuk:
 
  • Fantáziajátékok (Itt a játék egy elképzelt térben zajlik, és a játékban résztvevők, valamint a tárgyak jelentése is eltérhet a valóságostól.)
  • Helyváltoztató játékok
  • Tárgyjátékok
  • Társasjátékok
 
A jó fejlesztőjáték
 
  • Az első és legfontosabb ismérv, hogy a gyermek életkorának, képességi szintjének megfelelő legyen. Így nem állítja a gyereket megoldhatatlan problémák, helyzetek elé, és képes lesz akár önállóan is elmélyülni a játékban.
  • Biztonságos, nem jelent veszélyt a gyermekre nézve.
  • Ami a külcsínt illeti, legyen tartós, esztétikus, színes, kellemes tapintású, egyszerű felépítésű, könnyen tisztán tartható.
  • Leköti a gyermek figyelmét, felkelti a tudásvágyat, fenntartja az érdeklődését.
  • Szellemileg és fizikailag egyaránt meg kell mozgatni a gyerekeket. Természetesen nem kell, hogy ezzel a két tulajdonsággal egyazon játék rendelkezzen, viszont fontos, hogy ha szellemileg megdolgoztattuk a gyermekünket, akkor adjunk lehetőséget a fizikai mozgásra is. Ez utóbbihoz is rengeteg hasznos kiegészítőt tudunk igénybe venni, de akár egyszerű, otthon is megtalálható tárgyakat, eszközöket is bevethetünk.
 
Játékokkal célirányosan fejleszthetjük gyermekünk képességeit
 
Más-más fejlesztő eszközre, játékra, feladatokra van szükség, ha gyermeked mozgását, beszédét, vagy épp a finommotorika, memória területét szeretnéd fejleszteni.
 
Mozgásos játékok

Nagymozgások

Ezeknél a játékoknál a test nagyizmait dolgoztatjuk meg, mint a karok, lábak, hát és a nyak. Így segítjük a helyes testtartás, a jó fizikum, az állóképesség, az egyensúlyérzék kialakulását és folyamatos fejlődését.
 

 

Finommozgások

A Kézügyesség fejlesztése mellett ezek a játékok fejlesztik még az odafigyelést, a koncentrációt, a kreativitást, de a szorongásoldásban is jelentékeny szerepet kapnak.
 

Társasjátékok

Segítik a koncentráció, továbbá a szabálykövetés képességének elsajátítását, a tudatos fegyelmezettség fejlődését, de fejlesztik emellett a kreativitást, a szociális készségeket, az elvonatkoztatás képességét, fejlődik a szókincs és a matematikai ismeretek is.
  • táblajátékok,
  • kártyajátékok

Szerepjátékok
 
A szerepjátékok egyik nagyon fontos feladata, hogy segít a gyerekeknek feldolgozni a velük és körülöttük történő mindennapi eseményeket. Megtanulják játék közben elmondani és feloldani a bennük lévő feszültséget. Komoly szerepe van még a személyiség megfelelő fejlődésében is. Fejleszti a kreativitást, az intelligenciát és a kommunikációs készségeket egyaránt.
 
  • szakmák eljátszása,
  • babázás,
  • házimunkák eljátszása
 
Érzékelés, észlelés

Az értelmi funkciók között első helyen szerepelnek az észlelésekkel kapcsolatos területek. Az érzékszervi megtapasztalások jelentik minden tanulási folyamat első lépcsőfokát, ezért komoly hangsúlyt kell, hogy kapjon a fejlesztések terén.

Vizuális

A szem-kéz koordináció fejlesztése, térbeli viszonyok felismerése, vizuális memória fejlesztése, az időrendiség elsajátítása mind-mind fejleszthető.
 
  • azonosság és különbözőség keresés,
  • árnyékpárok felismerése,
  • kisebb-nagyobb felismerése,
  • rész-egész felismerése, kezelése (puzzle játékok),
  • helymeghatározós feladatok (alatta, fölötte, benne, stb.)
  • minták folytatása, kiegészítése
Auditív

Kiemelt szerepe van a beszéd fejlesztésében, de jól fejleszthető a memória is az ilyen típusú játékokkal.
 
  • hangos, halk beszéd,
  • hangutánzás, (állathangok, gépek hangjai)
  • légzésgyakorlatok,
  • ritmusok visszatapsolása,
  • szavak, mondatok elismétlése,
  • hallási sorrend visszaismétlése,
  • hangszerek használata


Figyelem

A tanulásban van nagyon komoly szerepe, főként az önálló tanulásban, a memorizálásban, valamint a koncentráció fejlesztésében.
 
  • párosítós játékok,
  • labirintus játékok,
  • kakukktojás játékok,
  • sorozat folytatós játékok,
  • különféle ismérvek szerinti csoportosítós játékok,
  • emlékezetből rajzolás
A fentiekből jól látható, hogy bár rengeteg odafigyelést igényel, de nem lehetetlen a változatos tanulási helyzeteket, játékos tevékenységekbe csomagolni, és ennek köszönhetően a gyermek számára élményt, sőt szórakozást jelentsen, ami lényegesen megkönnyíti a tanultak felidézését, új helyzetben való felismerését vagy akár helyes alkalmazását.
 
BG

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.