2019. 02. 17. - 17:02
Óvni kell a baba fejét

Érdekes kutatás látott napvilágot a közelmúltban, amely szerint a fejsérülések ritkán vezetnek agykárosodáshoz gyerekkorban.
A felnőttek, amikor beütik fejüket akkor akár agyvérzést is kaphatnak, nyilván ehhez azért elég erős ütés szükséges, de a gyerekeknél mindez másként működik. Kanadai kutatók nemrégiben a gyerek sérüléseket vizsgálták összesen nyolc éven keresztül. Az apróságok mindannyian sürgősségi ellátásra szorultak, de végül nem szenvedtek semmilyen fajta károsodást.

Fontos a babák védelme
Természetesen nagyon fontos, hogy a szülők megóvják a csemeték épségét, főként a fejüket, de amennyiben már megtörtént a baleset, akkor sem kell nagyon megijedni, ugyanis szakemberek szerint kicsi az agyat érő károsodás veszélye.
Persze mindemellett arra hívják fel a felnőttek figyelmét, hogy forduljanak orvoshoz, ha baj van. Fontos továbbá az is, hogy figyeljenek oda a tünetekre, ha a gyermek nem hány, éber és mindent ért, akkor nagy probléma nem lehet.
Nagy Orsolya