2019. 02. 18. - 09:00

Avril Lavigne most árulta el új párját

Avril Lavigne most árulta el új párját

Kedvesével ünnepelte a Valentin-napot a csinos énekesnő. Avril Lavigne azonban, mint kiderült, már egy éve a milliárdos örökössel randevúzik.

Ismét szerelmes Avril Lavigne. A szép és tehetséges énekesnő a hírek szerint a milliárdos Phillip Sarofimmel jár. Ő maga ugyan nyilvánosságra hozta, hogy kapcsolatban van, nem erősítette meg azonban a férfi kilétét.Avril Lavigne
 
„Az elmúlt pár évben számos férfival randevúztak, de határozottan kijelenthetem, hogy nem szeretnék beszélni róla – fejtette ki a USA Today-nek Avril új párja kapcsán. – Valójában azonban most, Valentin-napon már az egyéves évfordulónkat ünnepeltük.”
 
A 34 esztendős énekesnő eddig kétszer volt házas. Először a Sum 41 frontemberével, Deryck Whibley-vel kötötte össze az életét 2010-ben, másodszor pedig a Nickelback rockerével, Chad Kroegerrel házasodott össze 2015-ben.
 
Avril a válásai ellenére jó kapcsolatban maradt volt párjaival, sőt családtagoknak tekinti őket.
 
„Nagyon jó emberek – mondta róluk – Együtt éltünk, ismerjük egymás családját, közeli barátok maradtunk és kölcsönösen tiszteljük a másikat.”
 
Mi több, az énekesnő Kroeger új albumán, a Head Above Water-en közre is működött.
 
Fotó: Instagram
 
L.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.