2012. 10. 11. - 14:30

Brasch Bence és Lola vége a nagy szerelemnek?

Brasch Bence és Lola vége a nagy szerelemnek?
Brasch Bence és Lola 2012 tavasza óta alkotnak egy párt és kapcsolatuk szinte álomszerűnek mondható.

Lola - Benned élek

Közzétette: Sophie0131

A fiatalok már régóta ismerték egymást és miután Lola szakított előző szerelmével Baronits Gáborral a 21 éves Brasch Bence sietett vigasztalásra. Az együtt töltött sok idő meghozta gyümölcsét és a barátság szerelemmé alakult át. A fiatalok szerelme erősnek és lángolónak tűnt, hamar megvolt az összeköltözés is. Sőt több sajtóban jelent már meg a hír, hogy már az esküvőt és a családalapítást tervezgeti a szerelmes pár.

Brasch Bence és Lola - Tart még a nagy szerelem?
Brasch Bence és Lola még mindigy egy párt alkotnak?

Most azonban a két énekes kapcsolata meggyengülni látszik, legalábbis erről árulkodik az egyik Zenei rendezvényen való viselkedésük. A rendezvényre Lola és Bence egy párként érkeztek ám az egész estét külön töltötték. Bár a pár ezt azzal indokolta, hogy mindketten a saját barátaikkal szeretnének bulizni, érezhető volt a köztük lévő távolság. Sőt Lolánál az este folyamán eltörött a mécses és a Megasztár egykori versenyzője nem sietett a vigasztalására. Bár a sírás okait nem lehet tudni, elég érdekes, hogy a partyn résztvevő ismerősök vigasztalták a szomorú énekesnőt, míg a párja vígan bulizott a barátaival.


Talán vége a nagy szerelemnek? Vagy csak egy átlagos szerelmi civódás miatt viselkedtek egymással olyan ridegen a fiatalok? Reméljük hamarosan erre is fény derül.

 

-BB-

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.