Cipő hitt abban, hogy az halál nem a vég

Cipő megbékélt az elmúlással, úgy érezte, a halál nem a vég A diákévekben Cipő még biztos volt abban, hogy akár 100 évig is élhet. Régi osztálytársai beszéltek a sok-sok emlékről, hiszen nagyon összetartó közösség volt az övéké. Soha nem szakadt meg a kapcsolat az évek során. Az biztos, hogy olyanról szó sem lehetett, hogy Cipő nem akart tovább élni, ez kizárt. Most szinte testvérükkénk gyászolnak az osztálytársak is. Cipő régen még egy rocklexikont is szerkesztett és beleírta zenésztársával, Kovács Gáborral együtt, hogy 1965-ben születtek, s 100 év múlva fognak meghalni, de csak úgy akart élni, ahogyan azt teljes életnek tartotta, kompromisszumok nélkül, máshogy nem látta akkor sem értelmét. S ebben milyen igaza volt!

Cipő az élet teljességét az alkotásban látta, élete értelme volt a zeneszerzés, a dalok előadása. Filozofikus alkat volt, aki kereste a helyét, s tényleg megkapta az alkotás lehetőségét, amelyre annyira vágyott mindig is. Cipő barátai  biztosak benne, a zenész pontosan tisztában lehetett az állapotával, és telefonon búcsúzott tőlük, felkészülve az elkerülhetetlenre, nem ideges, inkább nyugodt és beletörődő volt a hangja az utolsó hetekben.

 

Cipő belenyugodott a sorsba...

Cipő első szerelme, Jenny alig pár nappal azelőtt beszélt vele telefonon, hogy állapotában beállt a drámai változás, s kómába esett volna. Hosszasan beszélgettek, nagyon mélyen, kicsit megijesztette ez a tény volt kedvesét akkor. Szó szerint jó viszonyba került az elmúlással, hitt benne, hogy van tovább, nincs vége az életnek a halállal. Beletörődött sorsába, szinte megnyugodott. Már volt benne valami megmagyarázhatatlan nyugalom, ami akkor is megmaradt, amikor szóba hozta a betegségét. Tudta, érezte, mi következik...

 

 

-mz-