2013. 12. 17. - 09:20

Danics Dórát kihúzza a pácból a nyeremény

Danics Dórát kihúzza a pácból a nyeremény
Danics Dóra számára igazi megváltás ez a nyeremény, hiszen jelenlegi nehéz anyagi helyzetük egycsapásra megváltozik.
Az X-Faktor győztese igen kemény időszakon van túl, hiszen édesanyjával komoly anyagi problémával küszködtek az elmúlt időszakban. A Blikk információi szerint az énekesnő és édesanyja nemrégiben elveszítette a házát, két autóját és szinte mindent, amiért addig dolgoztak. Mint oly sokan ebben az országban Dóráék is komoly hitelcsapdába keveredtek és mivel a hatalmasra duzzadt törlesztő részleteket nem tudták már fizetni elvesztették az értékeiket. A szerencsének köszönhetik, hogy sikerült hozzájutniuk egy önkormányzati lakáshoz, így nem kerültek utcára.

Danics Dóra nyilatkozata a győzelem után

A Blikk információi szerint Dóra és édesanyja japánjen alapú hitellel rendelkezett, ami szinte egyik napról a másikra vált fizethetetlen mértékűvé. Az információk szerint el kellett adniuk a házukat és az egyik autót, a másik járművet pedig elvette a bank. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az eladások fedezték a felvett hiteleket, így nem maradt olyan összeg amit tovább kellene fizetniük. Ennek ellenére nehéz helyzetbe kerültek, hiszen minden vagyonuk odalett. Hatalmas fordult és nagy megkönnyebbülés most számukra, hogy Danics Dóra megnyerte az X-Faktor versenyét, hiszen a hatalmas elismerés mellet komoly nyeremény is üti az énekesnő markát. Egy éven keresztül kap minden hónapban egy millió forintot, kap egy kocsit és még egy egzotikus útra is elutazhat. Így Dóra és édesanyja számára egy hatalmas fellélegzést jelent ez a nyeremény hiszen elindult Dóra karrierje és még az anyagi helyzetük is rendeződik.

 

-BT-

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.