2020. 05. 12. - 08:32

Gigi Hadid már több gyermekről beszél

Gigi Hadid már több gyermekről beszél

A csinos modell első babáját várja kedvesével, de már többes számban beszél a gyermekekről – Gigi Hadid a jelek szerint már most nagy családot tervez.

A közelmúltban bombaként robbant a hír, miszerint a szép és sikeres fiatal modell várandós.Zayn Malik és Gigi Hadid
 
Gigi Hadid a jelek szerint több gyermeket is szeretne, noha még csak az elsőt várják párjával, Zayn Malik énekessel.
 
Úgy hírlik, a 25 esztendős modell szívesen bővítené a családot az első közös baba érkezését követően, mindig is több csemetére vágyott.
 
Gigi fiatal, de mindig azt mondogatta, több gyermeket szeretne. Érzékeny, gondoskodó lány, akiből nagyszerű anya lesz – állítja egy bennfentes.
 
S míg kedvesével, a 27 éves Zayn Malikkal „megvoltak a maguk hullámvölgyei” – korábban egyszer szakítottak is -, nagyon örülnek életük következő fejezetének.
 
A People magazinnak egy forrás elmondta: a nehézségeik ellenére sem hagytak fel azzal, hogy törődjenek egymással.
 
Gigi Hadid május első hetében erősítette meg a hírt, hogy babát vár, nem sokkal azután, hogy felröppent egy-két pletyka ezt illetően.
 
Fotó: Facebook
 
L.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.