Bulvár

Khloé Kardashian szerint a plasztikázás természetes

Khloé Kardashian szerint a plasztikázás természetes

Kim Kardashian testvére egy interjúban arról mesélt, hogy többször is kés alá feküdt, és saját bevallása szerint ez egyáltalán nem nagy ügy.

Köztudott, hogy a Kardashian és a Jenner lányok imádják a szépészeti beavatkozásokat és mindegyikük többször is átesett már egy-egy műtéten. Még a 20 éves Kylie Jenner is, akinek aztán igazán nem lenne szüksége rá. Őket azonban egyáltalán nem zavarja, hogy erről mit gondolnak az emberek, ugyanis így érzik jól magukat, csakúgy, mint Iggy Azalea, aki nemrég szintén a plasztikázás mellett szólalt fel.

Khloé Kardashian

Khloé így nézett ki évekkel ezelőtt

Most Khloé Kardashian a Cosmopolitannak adott interjújában azt mondta, hogy ezek a beavatkozások olyanok, mintha sminket viselne az ember, hiszen mindenki maszkot hord nap mint nap. A 31 éves híresség még példát is említett. Szerinte, ha valaki befesti a haját, az sem más, hiszen, akkor is megváltozik a külső. A plasztikázás mindenkinek a saját döntése, de felhívta a figyelmet arra, hogy elsősorban a természetes úton kell megpróbálni változást elérni.

 Khloé Kardashian

Mostanra nagyon megváltozott

 Te egyetértesz a Kardashian lány véleményével?

 

képforrás:facebook.com/khloékardashian

N.O.

 

Nyilvánosságra került Britney szexvideója

Nyilvánosságra került Britney szexvideój...

Nagyon kínos helyzetbe talált magát az énekesnő, akiről a minap napvilágot látott egy igazán intim videó. 
Az idősebb anyukák jobb édesanyák?

Az idősebb anyukák jobb édesanyák?

Van előnye annak, ha valaki 30 év felett vállal gyermeket - Egy kutatás szerint az idősebb korukban szült nők jobb anyukák, csemetéik kevesebb viselkedési-, szo...
Gianni és Debreczeni Zita titokban kel egybe!

Gianni és Debreczeni Zita titokban kel e...

Már 2016 novemberében eljegyezték egymást, s most meg is tartják az esküvőt: Gianni Olaszországban veszi feleségül Debreczeni Zitát, de a legnagyobb titokban.
Könnyű és omlós a francia édes pirítós!

Könnyű és omlós a francia édes pirítós!

Franciaországban külön elnevezése van ennek a toastnak, ami magyarul nagyjából annyit tesz: „az elfelejtett kenyér”. A francia pirítós ugyanis száraz kenyérből ...
Miley Cyrus állapotos?

Miley Cyrus állapotos?

Képzeld a legfrissebb hírek szerint a botrányairól elhíresült énekesnő kapcsolata olyannyira komolyra fordult, hogy állítólag első gyermekével várandós. 
Selena Gomez visszavonul?

Selena Gomez visszavonul?

Friss hírek szerint a népszerű énekesnő úgy döntött egy időre szabadságra megy.   
Sorozatot csináltak a Blöffből

Sorozatot csináltak a Blöffből

Te is emlékszel még Brad Pitt híres alakítására a népszerű alkotásban? Képzeld, a napokban startolt el a film, sorozat változata.   
Magyarországra jön Pink

Magyarországra jön Pink

Kiderült, hogy ki lesz az idei Sziget világsztárja. A rajongók a mínusz egyedik napon láthatják majd kedvencüket.   
Dolgok, melyek taszítják a szexet

Dolgok, melyek taszítják a szexet

A negatív gondolatok nemcsak a munkára, az emberekkel való kapcsolatokra hatnak ki, hanem csökkentik a libidót is, ami ahhoz vezet, hogy jóval kevesebbet akarsz...
Borókabogyótól a citromfűig – illóolajokkal kúráljuk hajunkat

Borókabogyótól a citromfűig – illóolajok...

Ha fél éven át rendszeresen alkalmazunk illóolajat a tincseinkre, hajunk képes megújulni és megszépülni. Számos fajtát választhatunk, legalább 8 olyan illóolaj ...
< >