2019. 01. 28. - 08:30

Liam Hemsworth élvezi a házasságot

Liam Hemsworth élvezi a házasságot

Örül annak, hogy egybekelt párjával: a sármos színész elmondása szerint élvezi a házasságot, melyet évek múltán kötött Miley Cyrusszal, végül csak szűk családi- és baráti körben.

Mint a közelmúltban kiderült, valóban összekötötte életét Liam Hemsworth és Miley Cyrus. A sztárpárról hosszú ideje keringenek a pletykák, időről-időre felröppent, hogy egybekeltek, de mindeddig ez nem bizonyult igaznak.Miley Cyrus és Liam Hemsworth házasok
 
Liam és Miley a valóságban 2018 decemberében házasodott össze a Tennessee-állambeli Franklinben, a saját otthonában. A színész 29 évesen, az énekesnő 26 esztendősen mondta ki az igent.
 
A történet érdekessége, hogy először 2009-ben találkoztak, s 2013-ig együtt jártak. Ekkor úgy érezték, külön utakon kell haladniuk tovább. 2016-ban azonban újra összejöttek, s azóta azt sokkal erősebb lett a kapcsolatuk: jó ideje tervezgették, hogy összeházasodnak.
 
Liam Hemsworth szerint az esküvő felejthetetlen volt, s azóta is nagyon tetszik nekik a „férj-feleség státusz”.
 
A ceremóniára csak a családtagok és a közeli barátok voltak hivatalosak. A páros egyébként azt nyilatkozta, már az esküvő előtt házasnak érezték magukat.
 
Miley Cyrus a közelmúltban cáfolta, hogy máris gyermeket várnának. Egy bennfentes szerint azonban szeretnének családot alapítani a közeljövőben.
 
Fotó: Instagram
 
L.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.
hungarospa_logo_kicsi
gyulai_vafurdo

profight_banner.