2012. 07. 07. - 14:10

Mága Zoltánt sem a hőség, sem az eső nem állíthatta meg

Mága Zoltánt sem a hőség, sem az eső nem állíthatta meg

A Hegedűvarázs több ezer fős közönségét sem a 40 fokos kánikula, sem pedig a záporeső nem tudja eltántorítani attól, hogy hallhassák Mága Zoltán virtuóz hegedűjátékát és művésztársai előadását.

A Hegedűvarázs több ezer fős közönségét sem a 40 fokos kánikula, sem pedig a záporeső nem tudja eltántorítani attól, hogy hallhassák Mága Zoltán virtuóz hegedűjátékát és művésztársai előadását.

Legutóbb Győrött a Víziszinpadon a hőségriadó ellenére több mint háromezren a tűző napon várták a gálaest kezdetét, míg most Egerben, az Érsekkertben mintegy hatezren figyelték a nyári Bikavérünnep estéjén Nyári Károllyal és lányaival, Alizzal és Edittel, valamint a Budapesti Operettszínház szólistával közösen tartott két órás koncertet.

A Hegedűvarázs

Az egykori püspöki külső kert szökőkútja körül több százan hűsöltek a késő délutáni kánikulában, és a gálaest kezdete előtt már legalább két órával megpróbáltak jó helyet keresni maguknak a péntek esti gálakoncertre.

Tudták, hogy egy fergeteges koncertnek lehetnek tanúi, és egy emlékezetes, remek estének lehetnek részesei, hiszen a hegedűvirtuóz 100 templomi koncertsorozatának keretében két évvel ezelőtt az Egri Bazilikában már találkozhattak a Szeretet hegedűsével.

A hatalmas színpad előtt este fél kilencre már legalább kétezren összegyűltek, és várták, hogy kezdődjön a produkció. Az sem tántorította el őket, hogy közben eleredt az eső. Gyorsan előkapták ernyőjüket, esőkabátjaikat és még közelebb húzódtak a színpadhoz, vagy a fák takarásában tapssal biztatták a művészeket a gálaest kezdetére. Közel egy órás csúszással lépett a színpadra Mága Zoltán, aki megköszönte, hogy a rossz idő ellenére ilyen sokan összegyűltek, hogy jelenlétükkel támogassák a magyar zenei kultúra népszerűsítéséért indított újabb 100 állomásos misszióját. Szavaira az eső is alábbhagyott, így az ernyők ismét összecsukódhattak, és így már nem zavarták a mögöttük állókat a kilátásban.

A Hegedűvarázs

Sokan sétáltak hát át a színpadhoz, és az árusok egy része is bezárta a koncert idejére standját. Mire Nyári Károly produkciójával kezdetét vette a Hegedűvarázs, már több mint háromezren zsúfolódtak össze a színpad közelében, de legalább kétszer ennyi ember pedig a kivetítőkön, plazmatévéken át a sátrakban borozva, vacsorázva hallgatta és nézte a produkciókat. A meleg, de olykor nedves nyári este hangulatát a Nyári lányok produkció fokozták, akik egymást követve léptek színpadra, és énekelték el a televíziós tehetségkutató show-műsorban is hallott világsikerű dalokat. Nyári Aliz és Nyári Edit előadását vastapssal jutalmazta a közönség, majd a Primarius Kamarazenekar élén már a közönség által nagyon várt Mága Zoltán játszott a világhírű magyar zeneszerzők műveiből.

Mága Zoltán dedikál

Az eső közben hol eleredt, hol abbamaradt, ezért a hangosítással is akadtak problémák, a hangszerek a párás, nedves idő hatására pedig még a hegedűvirtuóz kezében is elhangolódtak. Persze a közönség ebből szinte alig vett észre valamit, pedig szép számmal voltak közöttük komolyzenészek, művészek, főiskolások, zenepedagógusok is.

Hatalmas taps fogadta az egri zeneértő közönség részéről Vadász Dánielt, a Budapesti Operettszínház szólistáját és Fisch Mónikát, az Operettszínház primadonnáját is, akik egy-egy önálló, majd közös produkcióval is szórakoztatták az operett slágereket is kedvelő több ezer fős közönséget. Nyári Károly a koncerten jelenlévő nők tiszteletére egy Máté Péter slágert játszott, de a közönség vastapsára legújabb lemezének címadó dalát, a Love Storyt is előadta hófehér zongoráján, amely a már az esőtől átázott közönség szemébe is könnyet csalt. A Nyári lányok közös produkciója után Mága Zoltán megnyugtatta közönségét, hogy most már valóban ő következik, és zenei technikai tudását és virtuozitását csillogtatva olyan szerzeményeket adott elő, amely felforrósította a már hűvösödő éjszakai órát.

A zongoránál Nyári Károly

A tavaly szeptemberben XVI. Benedek pápánk a Vatikáni audiencia alkalmával is előadott Elindultam szép hazámból című népdal mellett híres magyar zeneszerzők műveit, Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Kálmán Imre, Hubay Jenő virtuóz remekműveit játszotta.

Berki Artúr zongoraművésszel való közös produkciója késztette hosszú perceken át vastapsra a közönséget, így a Radetzky indulót már az összes fellépő művésszel együtt tapsolhatta végig a Bikavérünnep közönsége. Ami az egyesített török haderőknek 1552-ben másfél hónap alatt nem sikerült, azt Mága Zoltán 460 évvel később, egyetlen este, két órás koncertjével elérte: személyisége, és varázslatos hegedűje, vagyis Hegedűvarázsa meghódította Eger városát és annak lakosait, turistáit. A sikeres „hadművelet" után rajongók tucatjai rohamozták meg a szakadó esőben a művészt, hogy egy-egy közös fotót, aláírást, vagy CD-t kérjenek tőle.

Mága Zoltán  Hegedűvarázsa

A gálaestet követően a Juhász Attila, a Juhász testvérek pincészetének egyik tulajdonosa - aki nem mellesleg Mága Zoltán egyik fő mecénása, művészi és karitatív tevékenységeinek támogatója, és pincészetük nyerte el az idei évben az Év borásza címet - látta vendégül a művészeket egy báránysültre és málnás-mákos bobojkára, és végig kóstoltatta díjnyertes borait is, valamint az Egri Bikavér nemrég debütált fehér párját, az Egri Csillagot. Az ajándékba kapott palackozott Fehér Csillag és a Hegedűvarázs a péntek esti koncert után Budapestre érkezett, és legközelebb már szombat este, államfői és miniszteri protokollvendégek részvétele mellett Máriaremetén, a Szabadtéri oltáron tartandó gálaesten találkozhatnak a varázslattal és Mága Zoltánnal, valamint művésztársaival egy jótékonysági koncert keretében.

 

MCOnet - Mága Zoltán

 

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.