2017. 04. 24. - 09:10

Megdöbbentő, mivel vádolja dadája Mel B-t!

Megdöbbentő, mivel vádolja dadája Mel B-t!

Rágalmazási pert indított az egykori Spice Girl ellen a volt dadája – durván vágott vissza, amiért Melanie Brown nem hallgatott arról, hogy a férje, Stephen Belafonte korábban teherbe is ejtette őt.

Rágalmazás miatt perli Mel B-t a volt bébiszittere – Az egykori Spice Girl ugyanis megemlítette a válási hercehurcája közepette, hogy férje, Stephen Belafonte összeszűrte a levet Lorraine-nel, és teherbe is ejtette őt. A dada állítja, hogy a házaspár lefizette, hogy hallgasson.

Dadája szerint Mel B kihasználta a naivságát

Dadája szerint Mel B kihasználta a naivságát

Most azonban nem tett lakatot a szájára, mert úgy érzi, Melanie Brown „házasságfeldúlónak, prostituáltnak és zsarolónak” kiáltotta ki őt. Valójában egy naiv diák volt, aki 18 évesen került hozzájuk, és akit el lehetett csábítani „alkohollal, hírnévvel és alkalmi szexekkel”.

Lorraine azt is elárulta, hogy Mel B nem titkolta előtte, férjével nyitott kapcsolatban élnek – bevonták őt az édes hármasokba és a diáklánynak ezt követően 7 éven át Melanie-val is szexuális kapcsolata volt, akit egyébként valóban szeretett – írta meg a femalefirst.

Fotó: Instagram

Kapcsolódó cikk:

Mel B elintézte, hogy a férje ne férjen a pénzhez

Mel B férje: Nem zaklattam szexuálisan

Durva dolgokkal vádolja a férjét Mel B

B.A.

 

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.