2012. 10. 23. - 03:48

Mentoruk miatt esett ki a PJZ?

Mentoruk miatt esett ki a PJZ?
A PJZ az X-Faktor egyik legextrémebb csapata volt. Különlegességük juttatta be őket a versenybe és talán emiatt is estek ki.

X-Faktor - Első élő show - A PJZ előadása
Videó forrása: Youtube - kobefiam

Az X-Faktor versenyzői közül talán a PJZ volt az, amely a leginkább megosztotta a közönséget. Bár csak két élő show-t tudtak végig csinálni hatalmas rajongót tábort tudhatnak maguk mögött, ám szinte ugyan ekkora ellentáboruk is van. Tomi és Ricsi valami igazán különlegeset hoztak össze a színpadon, amit rettenetesen lehet szeretni, de pont ugyanennyire utálni is.

Kiesett az X-Faktorból a PJZ
A második élő show-ban esett ki a PJZ

Amikor a fiúk az X-Faktorba jelentkeztek tudták, hogy nagyon meg fogják osztani a közönséget és talán emiatt nem juthatnak majd túl sokáig a versenybe. Most azonban Tomi és Ricsi úgy érzik, hogy egészen más az oka annak, hogy a harmadik élőshowban már nem vehetnek részt. Szerintük sikertelenségüknek az volt az oka, hogy olyan számokat erőltettek rájuk, amikkel egyáltalán nem tudtak azonosulni. A PJZ elsősorban hiphop és R&B zenét játszik, mentoruk Nagy Feró azonban inkább a rock irányába próbálta a fiúkat terelni.

A PJZ igazi színfoltja volt az X-Faktornak
Piros Király mindent beleadott a X-Faktorból mégis kiestek

A fiúk sérelmezik, hogy nem adhatták saját magukat a színpadon és úgy érzik emiatt estek ki a versenyből. A második élő showban az I Love Rock and Roll szám egy feldolgozását játszották ám sem Ricsi sem pedig Tomi nem tudott azonosulni a zenével, ezáltal az előadásuk sem volt olyan, amilyennek szerették volna. A párbaj dalra elfogyott az energiájuk és a hangjuk is, így azt sem tudták maradéktalanul teljesíteni.


X-Faktor - A PJZ párbaj dala
Videó forrása: Youtube - erganzen

A fiúk nem értik, hogy miért kellett olyan stílust rájuk erőltetni, ami láthatóan nem állt jól nekik, miért nem engedték, hogy olyan zenét játszhassanak, amiben önmagukat tudták volna adni. Bár a versenyből való kiesés miatt kicsit megtörtek, tovább küzdenek és nem adják fel az álmaikat. Az X-Faktor mindenképpen egy nagy ugrás volt számukra az ismertség és a hírnév felé.

-BB-

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.