2021. 01. 12. - 08:30

Nick Jonas párja annyi gyermeket szeretne, amennyit lehet

Nick Jonas párja annyi gyermeket szeretne, amennyit lehet

Priyanka Chopra színésznő nem tagadja, több csemetére is vágynak, ugyanakkor cáfolta, hogy azt mondta volna: „krikettcsapatnyi” gyermeket szeretnének.

Priyanka Chopra elárulta: annyi gyermeket szeretne, amennyi lehet nekik férjével, a zenész Nick Jonasszal.
 
A 38 éves színésznő, aki a nála tíz évvel fiatalabb Jonas Brothers-sztárhoz ment feleségül, humorosnak találta azt a korábbi kijelentését, miszerint 11 csemetére vágyik, „ami elég egy krikettcsapathoz”. priyanka_chopra_1
 
De az igaz, hogy örülnének a sok gyermeknek.
 
Priyanka egyébként nemrég arról is beszélt: szorong még egyelőre befejezetlen önéletrajza miatt. Mint mondta, a benne leírt nehéz tapasztalatok miatt kissé kényelmetlennek érzi annak megosztását másokkal.
 
A Sunday Times Culture-nak úgy fogalmazott: személyes sebezhetőségéről is írt, s ez nem igazán komfortos a számára.
 
Priyanka Chopra és Nick Jonas 2018 tavaszán szeretett egymásba, s még 2018-ban össze is házasodtak, december elsején a keresztény, 2-án pedig a hindu szokások szerint.
 
A színésznő szerint sem a köztük levő korkülönbség, sem a kulturális eltérések nem jelentettek akadályt számukra – de természetesen meg kellett érteniük és el kellett fogadniuk egymás szokásait és fontos dolgaikat, miként ez így van bármely másik páros esetében is.
 
Fotó: Instagram
 
L.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.