2015. 07. 10. - 11:59

Nőkkel randizik a Kardashian lányok mostohaapja

Nőkkel randizik a Kardashian lányok mostohaapja

Bruce Jenner, egykori olimpikon nemrég úgy döntött, hogy nővé operáltatja magát. Azóta pedig rátalált a szerelem is, egy másik nő oldalán.

Bruce Jenner élete teljesen megváltozott. Először februárban súlyos balesetet okozott, melyben egy nő is meghalt, majd utána nővé műtötték őt. Az olimpiai bajnok élete 65 évesen más irányt vett, mint a legtöbb emberé. Már nemátalakító műtéte is volt és felvállalta nyilvánosan magát. A divatcégek pedig állítólag rajonganak érte. Nemrég pedig a Vanity Fair címlapján mutatta meg legújabb külsejét. Ráadásul megváltoztatta nevét is, így most már Caitlyn-nek hívják.

Caitlyn Jenner

Nőkkel randizik a Kardashian lányok mostohaapja

A műtetek után bejelentette, hogy egy valami nem változott: továbbra is a nőkhöz vonzódik. A Star magazin információi szerint pedig már a szerelmet is megtalálta. Állítólag egy szintén transzszexuális színésznővel, Candis Cayne-nel találkozgat, akivel valósággal szikrázik köztük a levegő. Legalábbis a magazinnak egy ismeretlen forrás ezt állította.

 

N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.