2014. 07. 15. - 10:17

Ördög Nóra átigazol de ez sokba kerülhet neki

Ördög Nóra átigazol de ez sokba kerülhet neki

Ördög Nóra elhagyja az RTL Klubot, ahol több mint 13 éve dolgozik. 2014 őszén már a TV2 új tehetségkutató műsorát fogja vezetni.

A fiatal édesanya úgy döntött, hogy elhagyja a számára 13 éve munkát adó csatornát és a konkurenciánál folytatja. Erre komoly oka is volt, ami nem más, mint a pénz. Az értesülések szerint Nóra igen komoly fizetésre számíthat a TV2-nél és mindenben a kedvére tesznek, hogy jól érezze magát náluk. A műsorvezető novemberben kezdi meg a munkát, de akkor is még csak csökkentett óraszámban, hiszen mint édesanya is helyt kell állnia. Ebben is segítségre számíthat új munkaadói részéről, ugyanis külön babaszobát alakítanak ki számára, ahol a munka mellett is tud a gyermekeivel foglalkozni.


Ördög Nóra ősztől a TV2-nél folytatja

Az RTL Klub azonban nem nézi jó szemmel Nóra távozását és igencsak sérelmezik, hogy a műsorvezető úgy írt alá szerződést a másik TV csatornával, hogy még érvényben volt a szerződése az RTL Klubbal.  Kolosi Péter programigazgató a Blikk-nek számolt be arról, hogy ezzel a tettével Nóra szerződésszegést követett el. A helyes ügymenet az lett volna, hogy tájékoztatja munkaadóit arról, hogy milyen ajánlatot kapott és együtt kidolgoztak volna egy mindenki számára megfelelő megoldást. Ezzel szemben Nóra már arról informálta a vezetőséget, hogy aláírt egy  szerződést a TV2-vel. Ezzel azonban szerződést szegett, hiszen figyelmen kívül hagyta a versenykorlátozási kikötést a munkaszerződésében. Ha az RTL Klub emiatt bepereli Őt akkor akár 50 millió forintos kártérítés kifizetésére is kötelezhetik.

 

-BT-

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.