2013. 12. 06. - 08:31

Óvónő lett Csillag Születik sztárja

Óvónő lett Csillag Születik sztárja
Kovácsovics Fruzsina 2007 -ben tűnt fel a Csillag Születik színpadán, és hangjával valamint sugárzó személyiségével levette a zsűrit a lábáról.

 

Azóta nagyon keveset hallani róla, pedig a fiatal énekesnő körül zajlik az élet. A Csillag Születik műsora óta fenekestül felfordult vele a világ, és pár hónapja kétlaki életet él Budapest és Pécs között. A 2007 óta eltelt idő alatt a fiatal lány óvodapedagógusnak tanult és gyermekdalokat ír, amelyeknek köszönhetően már a második Fonogramm díját vihette haza a közelmúltban. Fruzsina 19 évesen, pörgős és hihetetlenül kedves személyiségével, gyönyörű hangjával hívta fel magára a figyelmet. Ma már sokkal inkább a gyerekek szórakoztatásával és nevelésével foglalkozik, koncertjei szinte kivétel nélkül gyerekeknek szólnak.


Kovácsovics Fruzsina imádja a gyerekeket

Szeptember másodika óta pedig igazi óvó néni lett. Pécsett van egy csoportja, így a hét egyik felét Pécsen tölti a másik felét pedig Budapesten. Azért esett pont Pécsre a választása, mert ott él a szerelme, akiről azonban Fruzsina nem akart információkat elárulni. Mint mondja, nagyon jól érzi így most magát és csöppet sem viseli meg a sok utazás. Imádja a gyerekeket és minden perc öröm számára amiket velük tölthet. Autózni nem szeret egyedül, ezért vonattal jár, de ezt is élvezi, mert hasznosan el tudja tölteni az időt. Elsősorban még mindig énekesnőnek tartja magát, de szeret a gyerekekkel foglalkozni, szereti az óvó néni szerepét is.


Kovácsovics Fruzsina és Fluor Tomi - Pingvintánc

Fruzsi hihetetlenül türelmes és szívesen játszik a gyerekekkel. A zenés foglalkozások mindig lekötik a gyerekeket, amik arra ösztönzik az énekesnőt, hogy újabb és újabb dalokat írjon nekik. Az első gyerekdalai akkor születtek, amikor pedagógiát kezdett tanulni, azóta pedig folyamatosan írja a dalokat. Bár az élete a Csillag Születik óta teljesen új fordulatot vett, Fruzsina azt mondja a verseny igenis egy komoly ugródeszka volt számára és ha újra kezdhetné az életét akkor sem csinálná másként.

 

-BT-

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.