2014. 05. 08. - 08:59

Tarolt a Running a Dalfesztiválon

Tarolt a Running a Dalfesztiválon

Nagy sikert aratott az 59. Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjében Kállay-Sanders András Running című dala, ennek köszönhetően az énekes bekerült a döntőbe.

Kállay-Sanders András nagy álma teljesült azzal, hogy sikerült bejutnia Koppenhágában az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. A Magyarországot képviselő fiatal énekes utolsóként állt színpadra és teljesen elbűvölte a közönséget. A szakmai pontok és a közönségszavazatok összesítése alapján a 16 előadóból a legjobb 10 közé került, így 2014. május 10-én ott lehet a 26 döntős között. Az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét az M1 élőben közvetítette a helyszínről, így Magyarországon is élvezhettük Kállay-Sanders András csodálatos előadását. A sztárallűröktől mentes énekes egy egyszerű fekete pólóban és egy szintén fekete nadrágban lépett színpadra. Nem volt hivalkodó vagy túljátszott, egyszerű, de nagyon élvezhető produkciót láthatott a közönség.

 
Kállay-Sanders András az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjének színpadán

A színpadon két táncos, Likovics Alexandra és Nagy Tibor  valamint két vokalista Cselovszky Rozina és Fedor Kíra voltak még jelen mellette. A produkció után András azt nyilatkozta, hogy az egész élete megváltozott, amikor öt évvel ezelőtt úgy döntött, hogy Magyarországon marad. Olyan dolgok történtek vele azóta, amelyekről már szinte lemondott és nem gondolta volna, hogy meg fognak valósulni. Az MTI-nek adott interjújában András megköszönte Magyarországnak, hogy lehetőséget adtak Neki a bizonyításra. Megtisztelőnek érzi, hogy Ő képviselheti országunkat ezen a neves megmérettetésen. Az énekes nagyon jól érezte magát a színpadon, teljesen felöltötte energiával, hogy hallotta a közönséget és érezte azt a szeretetet ami felé áradt. Úgy érzi az eddig rajta lévő nyomás teljesen megszűnt és már nagyon várja, hogy a döntőben is bizonyítson. Nagyon szeretné megnyerni a versenyt, de elsősorban nem a győzelem motiválja, hanem az, hogy bizonyítson és a legtöbbet hozza ki magából.

 

-BT-

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.